hirdetés
Belföld

Idén is lehet nyelvvizsga-amnesztia

A közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülését követően Schanda Tamás és Novák Katalin bejelentették, hogy a körülményekre tekintettel ebben az évben is lehet nyelvvizsga-amnesztia.

Idén is lehet nyelvvizsga-amnesztia
hirdetés

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) stratégiai és parlamenti államtitkára a döntést indokolva elmondta, hogy tavaly a járvány elején a felsőoktatásban vezették be először a korlátozásokat, és noha jól sikerült az átállás a digitális oktatásra, a nyelvtanulás és nyelvvizsgázás az elmúlt évben nehézkes volt a fiatalok számára.

  1. augusztus 31-ig várhatóan közel 50 ezren diplomáznak, miközben közel 20 ezer hallgatónak még nincsen nyelvvizsgája – idézi az államtitkár szavait az InfoStart.hu.

Schanda Tamás megjegyezte azt is, hogy több ifjúsági szervezet is a kormányzathoz fordult, s jelezték a nehézségeket. Ezeket meghallgatva Rácz Zsófia ifjúságért felelős helyettes államtitkárral hétfőn leültek tárgyalni egyes ifjúsági szervezetekkel.

Az ő javaslataik szerint aki 2021. augusztus 31-ig záróvizsgát tesz, az nyelvvizsga nélkül is megkaphatná a diplomáját.

Az operatív törzs erre javaslatot tesz a kormánynak, amely akár már a szerdai ülésen döntést hozhat az ügyben.

Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter mindamellett szólt arról, hogy mindenkit ösztönöznek a nyelvtanulásra, hiszen e tudás a mai világban elengedhetetlen.

(A borítókép forrása: pixabay.com / libellule789)


hirdetés

További híreink