hirdetés
Belföld

Huszonnégy éves nőt és három éves kislányát gázolták el a zebrán

A nő életét már nem lehetett megmenteni, a kislány kórházba került. A nő élettársa és a másik gyermekük nem sérült meg a szombat délután Nádudvaron történt balesetben.

Huszonnégy éves nőt és három éves kislányát gázolták el a zebrán
hirdetés

Egy nyolcvanegy éves helyi férfi ült az autóban, aki a Blikknek elmondta, hogy legfeljebb 50 km/órás sebességgel haladhatott emlékei szerint, a környéket pedig nagyon jól ismerte, mivel éppen ott van a zebra, ahol ő korábban testnevelőtanárként és kézilabdaedzőként dolgozott.

Megjegyezte azt is, hogy a szemközti sáv előtt rendszeresen parkolnak autók, amelyek mögül gyakran lépnek ki váratlanul gyalogosok. A kijelölt gyalogosátkelőhely helyett a baleset idejében is erre figyelt az elmondása szerint, miközben a zebra másik oldaláról „kiléphettek elé” a baleset áldozatai.

„A zebrához érve hirtelen olyan koppanást hallottam, mintha egy kisállatot ütöttem volna el. A következő pillanatban pedig már azt láttam, hogy egy alak felrepült a szélvédőn”

  • idézte fel megrendülten a lapnak az idős férfi, aki úgy emlékszik, hogy az egyik gyermeket csak elsodorhatta.
hirdetés

A férfi a baleset után azonnal megállt, és kiszállt az autójából, az elgázolt nőt pedig stabil oldalfekvésbe helyezte. Noha az áldozat még élt, amikor kiérkeztek a mentők, végül nem sikerült megmenteni az életét.

A férfi tizenhét éves kora óta vezet, jogosítványát azonban a nyomozás idejére bevonták tőle. Kihallgatását követően hazatért, s elmondása szerint nagyon sajnálja a történteket, osztozik a család fájdalmában.

A kórházba szállított gyermek a körülményekhez képest jól van édesapja szerint.

A rendőrség halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt indított büntetőeljárást, a sofőrt azonban egyelőre gyanúsítottként nem hallgatták ki.

(A borítókép forrása: pixabay.com / MichaelGaida)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés