hirdetés
Belföld

Húsvétkor 276 ezer embert oltottak be Magyarországon

Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy húsvét négy napján 276 ezer embert oltottak be – amiért köszönetet is mondott mindenkinek.

Húsvétkor 276 ezer embert oltottak be Magyarországon
hirdetés

Az országos tisztifőorvos a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a lakosság 24,2 százaléka kapott már legalább egy adag védőoltást, míg a regisztrál 65 év felettiek között ez az arány 85, a 80 év felettiek esetében pedig 90 százalékos – derül ki az InfoStart.hu cikkéből.

Noha egyre több praxisban „fogynak el” a 65 év feletti regisztrált, még nem oltott személyek, továbbra is vannak olyanok, akikről nem tudnak, mert nem regisztráltak. A tisztifőorvos asszony őket arra bátorította, hogy regisztráljanak.

Müller Cecília elmondta azt is, hogy kedden járják a honvédségi buszok Komárom-Esztergom megye kistelepüléseit, ahol az oltások beadását végzik.

Közben már rendben lezajlott a regisztrált pedagógusok és köznevelésben dolgozók oltásának első köre, s a második körös oltás mellett a lakosság további oltását is hivatott biztosítani a szerdára várt 246 800 adag Pfizer-vakcina.

hirdetés

Kitért arra is, hogy a KSH múlt hónap végi felmérése szerint a magyar lakosság 55,6 százaléka oltatná be magát, míg 20 százalék nem biztos benne, hogy megtenné, de nem zárja ki a lehetőséget – ők „talánnal” feleltek a vonatkozó kérdésre. Müller Cecília szerint ez utóbbi csoport tagjai is igenre váltanak majd, így elérhető lehet a 70 százalék körüli oltotti arány.

Figyelmeztetett arra is, hogy az alacsonyabb fertőzési szám talán nem annyira kedvező, mint amilyennek elsőre tűnhet, hiszen valószínűleg megnő majd azok száma, akik az ünnepek után orvoshoz fordulnak.

A szennyvízvizsgálatok eredményei egyébként stagnálást mutatnak, azonban sajnos magas szinten van ez a stagnálás, tehát továbbra is sok a beteg. Két városban – Szegeden és Szolnokon – pedig még emelkedés is tapasztalható volt, csökkenés pedig egyik nagyobb városnál sem volt megfigyelhető.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés