hirdetés
Belföld

Hétfőn is tüntettek a Hősök terén a korlátozások miatt

Ma is tüntetők gyűltek össze a Hősök terén a járványügyi intézkedések, így a vendéglátóhelyek kényszerű bezárása ellen felemelni hangjukat.

Hétfőn is tüntettek a Hősök terén a korlátozások miatt
hirdetés

A 24.hu szerint mintegy 200-300 ember gyűlt össze, s a demonstrációt ezúttal is a Le az Adók 75%-ával Párt szervezte.

A vasárnapi tüntetés miatt egyébként a szervezők fejenként félmilliós, összesen 1,5 millió forintos büntetést kaptak, s a lap szerint a hétfői tüntetés résztvevőit a korábbinál is hamarabb igazoltatni kezdték a rendőrök.

A Le az Adók 75%-ával Párt vezetője, Ecsenyi Áron megafont adott körbe, amelynek segítségével ki-ki megoszthatta a saját problémáját.

Eközben az igazoltató rendőrök felhívták a jelenlévők figyelmét arra, hogy a járványhelyzetben való gyülekezéssel szabálysértést követnek el, ám többen ülve tiltakoztak ez ellen, valamint tovább sorolták a megafonba a nehéz helyzeteket, amelyekkel a vendéglátósoknak meg kell küzdeniük, illetve a kormányzati intézkedések hátrányait is kifogásolták.

hirdetés

A szervező bejelentette, hogy vasárnap a Parlament előtt terveznek tüntetni, s egyúttal azzal összegezte gondolatait, hogy

„Mindannyiunk élete számít”.

A Blikk szerint Ecsenyi Áron megjegyezte azt is, hogy mától minden nap 16 órától gyülekezést szerveznek a Parlamenthez.

A lap szerint egyébként a rendőrök által végzett igazoltatással párhuzamosan a tüntetők kezdeti létszáma felére csökkent, majd délután 2 óra után már csak mintegy negyvenen lehettek a helyszínen.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés