hirdetés
Belföld

Háziorvosok ellenvetésüket fejezték ki az iskolák, óvodák által kért „egészséges igazolás” miatt

Egyes óvodák, iskolák a szülőket arra kérik, hogy a tanév kezdete előtt, illetve az óvodába járás előtt a háziorvostól vigyenek igazolást arról, hogy a gyermekük egészséges. Noha az valóban fontos, hogy betegen ne menjenek iskolába a gyerekek, de háziorvosok szerint az „egészséges igazolás” nemcsak nem kifejezetten hatékony, de egyúttal nem is jogos annak elvárása.

Háziorvosok ellenvetésüket fejezték ki az iskolák, óvodák által kért „egészséges igazolás” miatt
hirdetés

Arról nincs is vita, különösen a jelenlegi helyzetre való tekintettel, hogy az óvodába, iskolába csak egészséges gyerekek járjanak, ellenben az igazolásnak, melyet egyes intézmények a szülőktől kérnek, azért nincsen sok értelme egyes háziorvosok szerint, mert ők csak az adott pillanatban látják a gyermeket, s arról tudnak nyilatkozni, hogy éppen mutatnak-e tünetet, de azt már nem láthatják előre, hogy például másnapra nem kap-e el valamit a tanuló, vagy az ovis – derül ki a Blikk cikkéből.

A lap által idézett egyik gyermekorvos közösségi oldalán azt írta, hogy magánrendelésén nem állít ki „egészséges igazolást”, márpedig nem azért, mert ehhez „lusta volna”, vagy éppen a szülőkkel akarna kiszúrni, de éppenséggel értelmetlennek, szakmaiatlannak és törvényileg sem kötelezőnek tartja az efféle igazolások követelését az iskolák, óvodák részéről.

„A rengeteg értelmetlen igazolás egyik fontos oka annak, miért nem vonzó a házi gyermekorvosi pálya, miért nincs utánpótlás. Mindannyiunk közös érdeke tehát, hogy az értelmetlen adminisztratív dolgokkal leszámoljunk, ezt pedig közösen kell megvívnunk. Ha egy ovi, bölcsi ilyen igazolást kér, küldje el nekik az alábbi posztot, ami részletezi a jogszabályokat is”

– fűzte hozzá az orvos, aki szerint már így is gyakran felesleges plusz munkát jelent a szülők számára az, hogy igazolásokért rohangáljanak, miközben az ő szavukat „nem hiszi el a rendszer”.

hirdetés

Az orvos dr. Korausz Etelka pomázi házi gyermekorvos bejegyzését is megosztotta, melyben a doktornő kitér rá:

„a jelenleg hatályos törvények értelmében a fertőző betegség után a közösségbe visszatérő gyermekeknél az orvosnak csak a bölcsődések esetében kell arról nyilatkoznia, hogy a gyermek már nem fertőző beteg, az ő esetükben a hiányzás időtartamát nem kell orvosnak igazolnia. (15/1998 ( IV.3.) NM)”.

Az óvodások és iskolások esetében az orvosnak már csak a betegség miatt történő hiányzás időtartamát kell igazolniuk, valamint az orvos előre kiadhatja az igazolást, felmérve azt, hogy mikorra várható a hiányzás vége – mindehhez pedig alapvetően nem szükséges újabb kontroll sem.

Magánrendelésemen (hiába fizetős) NEM állítok ki "egészséges igazolást". Nem azért, mert lusta vagyok vagy ki akarok...

Közzétette: Dr. Novák Hunor2020. augusztus 30., vasárnap

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés