hirdetés
Belföld

Hat halálos baleset történt a hétvégén

Az elmúlt hétvégén Magyarországon 133 személyi sérüléses baleset történt, ebből hat halálos kimenetelű.

Hat halálos baleset történt a hétvégén
hirdetés

Május harmincegyedike és június másodika között 133 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt. Ebből hat halálos kimenetelű balesetben hat személy vesztette életét, valamint harmincegy súlyos, és 96 könnyű sérüléssel végződött baleset is történt. Ittas vezetés gyanúja miatt 38 személyt állítottak elő.

A rendőrök a hétvége folyamán 478 személyt fogtak el, százat az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 296-ot pedig bűncselekmény elkövetésén értek tetten. Az összesen előállított 486 személy közül 221 fővel szemben bűncselekmény elkövetése, 38 ellen pedig ittas vezetés gyanúja miatt kellett intézkedni. Biztonsági intézkedésre 351 esetben került sor.

A rendőrség közleménye szerint az ország területén negyvenkilenc jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, valamint húsz főt akadályoztak meg abban, hogy a magyar-szerb határon az ország területére lépjenek.

Öt személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés