hirdetés
Belföld

Három szakorvos maradt a Jahn Ferenc kórház egy osztályán

Az érintett belgyógyászati osztály így lényegében működésképtelen az Index cikke szerint.

Három szakorvos maradt a Jahn Ferenc kórház egy osztályán
hirdetés

Mindössze három szakorvos maradt a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet II. Belgyógyászati Osztályán, ezért a a II. Belgyógyászati Osztály és Gasztroenterológia Osztály működésképtelenné vált – számolt be róla az Index egy Dobosi Zsolt orvosigazgató által Paphalmi Ritának, a Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Igazgatási Főosztálya főosztályvezetőjének küldött hétfői levél tartalmára hivatkozva.

A levelet Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő a Facebook-oldalán osztotta meg.

Előzőleg Kunetz Zsombot a közösségi oldalán azt írta, hogy nagy a felfordulás a tatabányai Szent Borbála Kórház sürgősségi osztályán, ahol információi szerint valamennyi közalkalmazott orvos felmondott.

Ott többen a radiológiáról távoztak, így azt osztályvezető is, míg a kardiológián két rezidens maradt az osztályvezető főorvos mellett. A nefrológián is több orvos távozott, míg a pszichiátriát a nővérek közül hagyták ott többen.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés