hirdetés
Belföld

Hamarosan érkezik az orosz oltóanyag-minta

Az orosz oltóanyagminta már másfél héten belül megérkezhet Magyarországra Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tájékoztatása szerint.

Hamarosan érkezik az orosz oltóanyag-minta
hirdetés

A külügyminiszter elmondta, hogy a Szputnyik nevű koronavírus elleni oltóanyag most kapta meg a félidős jelentését, amely szerint 92 százalékos hatékonysággal bír, s ez, mint megjegyezte, Magyarország számára jó hír, hiszen a magyar kormány előrehaladott tárgyalásokat folytat a vakcina beszerzéséről – derül ki az InfoStart.hu cikkéből.

Szijjártó Péter bejelentette, hogy másfél héten belül megérkezik a minta, amelyet laboratóriumi vizsgálatnak vethetnek alá, majd decemberben olyan szállítmány érkezik, amelyet már a klinikai tesztek elvégzéséhez is használhatnak kis mennyiségben. A nagy mennyiségű szállítások már akár január második felében megkezdődhetnek majd.

A külügyminiszter szerint szerdán megállapodtak Oroszországgal arról, hogy a magyarországi engedélyezéshez szükséges dokumentációt legkésőbb csütörtök estig összeállítja, s eljuttatja Budapestre az orosz fél, miközben gondoskodnak arról is, hogy meglegyen az a szabályozás, amelynek értelmében ki lehet majd adni egy "vészhelyzeti", ideiglenesen 6 hónapra szóló importengedélyt.

A miniszter a tájékoztatása szerint pénteken egyeztet az orosz ipari és kereskedelmi miniszterrel, s a tanácskozáson részt vesz az a magyarországi vállalat is, amely jelenleg már gyárt más vírusok, így az influenza ellen oltóanyagot, s amely megfelel az úgynevezett második fokozatú biztonsági szintnek. Azt, hogy át tud-e majd állni a vállalat ennek az oltóanyagnak a gyártására, még vizsgálják, s a jövő hét közepére meglehet a vizsgálat eredménye.

hirdetés

Szijjártó Péter mindenesetre kiemelte, hogy nem kerül kiszolgáltatott helyzetbe az az ország, amelynek van saját oltóanyag-gyártási kapacitása.

Eközben a kormány továbbra is törekszik arra, hogy minél több forrásból, minél több oltóanyagot szerezzen be annak érdekében, hogy a magyar emberek a lehető legnagyobb biztonságban legyenek.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés