hirdetés
Belföld

Hamarosan döntés születhet a harmadik oltásról

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere úgy látja, hogy noha a harmadik hullámot átvészeltük, a delta variáns megjelenésével „újabb ütközetre” kell felkészülnünk, hiszen ez a variáns akár alig több, mint tíz perc alatt képes megfertőzni valakit.

Hamarosan döntés születhet a harmadik oltásról
hirdetés

A Spirit FM Exkluzív című műsorában a miniszter úgy összegzett a harmadik hullám leküzdéséről, hogy a hosszú háborúnak ezt az ütközetét megnyertük – írja a Blikk.

Egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy az eredeti koronavírusnál fertőzőbb delta variáns Európában is megjelent már, s a Fertő-tó túlsó oldalán hét fiatalt is megbetegített. Aggodalomra azért adhat okot a variáns esetleges megjelenése, mert mintegy 60 százalékkal agresszívabb még a brit variánsnál is, amely pedig az eredeti koronavírus változatnál 50 százalékkal fertőzőbb volt – derült ki a miniszter szavaiból.

Hogy mindezt szemléltesse is, elmondta, hogy a delta variáns akár 12 perc alatt is képes arra, hogy az egy légtérben tartózkodók közül megfertőzzön valakit.

Megjegyezte továbbá, hogy jelenleg 600 ezer olyan 60 év feletti lakos van, aki nincsen beoltva, s akik számára az oltás beadása akár az életet is jelentheti.

A miniszter kitért arra, hogy a már beoltottaknál hat hónap elteltével célszerű volna a harmadik oltást is beadni. A kérdésben már akár a holnapi kormányülésen is döntés születhet.

(A borítókép forrása: MTI/Bruzák Noémi)


hirdetés

További híreink