hirdetés
Belföld

Hajózási zárlat a Dunán a Hableány balesete után

Hajózási zárlat lépett életbe a Duna budapesti szakaszán a folyásiránnyal szemben a Lánchídtól az 1649,5 folyókilométerig – számol be róla az MTI Éder Zsolt, az Innovációs és Technológiai Minisztérium Közlekedési Hatóság ügyeletvezetője tájékoztatása alapján.

Hajózási zárlat a Dunán a Hableány balesete után
hirdetés

A budai oldalon a személyhajókat és szállodahajókat kíméletes hajózásra kötelezték, amire azért van szükség, hogy a hullámok a mentési munkálatokat ne zavarják – számolt be róla Éder Zsolt az MTI szerint.

A baleset helyszínére megérkezett a Magyar Honvédség egyik hadihajója is, és búvárok is merülnek az M1 értesülése szerint. A csatorna úgy tudja, hogy a honvédség szakemberei is részt vesznek a folyóban 3-4 méter mélyre süllyedt Hableány felderítésében, s tudósítójuk búvárokat látott a Margit híd közelében.

A Margit híd melletti Duna-szakaszra vízi daru is érkezett, amint azt az MTI helyi tudósítója jelentette. Látott még két motorcsónakot is a helyszínen.

Gál Kristóf, az ORFK szóvivője az MTI szerint azt mondta, hogy a hajó roncsait több fázisból álló művelettel emelik majd ki a Dunából, nyilatkozata idejében éppen a szükséges előmunkálatok folytak. Elmondta, hogy a mentési munkálatokkal kezdődően bevezetett forgalomkorlátozást feloldották, ám időszakosan korlátozások lehetnek.

hirdetés

A szerda késő este történt hajóbalesetben legkevesebb hét ember életét vesztette, hét sérültet pedig kihűléses tünetekkel vittek kórházba. A fedélzeten harmincöten tartózkodtak a baleset idejében: harminchárom dél-koreai turista és a kétfős személyzet.

Orbán Viktor miniszterelnök levélben fejezte ki együttérzését Lee Nak-yeon dél-koreai miniszterelnöknek és népének a tragédia miatt, s biztosította őt arról, hogy a magyar hatóságok minden lehetséges erőfeszítést megtesznek a túlélők felkutatása érdekében. Az MTI szerint a kormányfő úgy fogalmazott:

„Gondolatainkban és imáinkban az áldozatok családtagjaival és Dél-Korea népével vagyunk ezekben a legnehezebb pillanatokban”.

Áder János köztársasági elnök is részvétét fejezte ki – a részvéttáriratban biztosította Mun Dzsein dél-koreai elnököt arról, hogy Magyarország mindent megtesz a túlélők felkutatásáért és a kórházba szállítottak mielőbbi gyógyulásáért. Közölte azt is, hogy a magyar hatóságok alapos vizsgálatot folytatnak a baleset okainak és felelőseinek megállapítására, s ennek során a korai szakértőkkel való együttműködésre is készen állnak. A magyar államfő őszinte részvétét és együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak és az egész koreai nemzetnek, valamint közölte azt is, reméli, hogy sikerül még túlélőket találni.

Eközben a rendőrök meghallgatták a Hableány nevű hajó tulajdonosait és a teljes cégvezetést, amint azt Tóth Mihály, az Európa Cégcsoport és a Panorama Deck Kft. szóvivője az MTI-nek elmondta. A szóvivő megjegyezte azt is, hogy a turistahajó személyzete a saját életét kockáztatva részt vett a mentésben, a legénységnek pedig több évtizedes tapasztalata volt.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés