hirdetés
Belföld

György István: minél több a beoltott, annál előbb térünk vissza a normális élethez

Minél többen kapják meg a védőoltást, annál kevesebben betegednek, halnak meg, és annál közelebb kerülünk a normális élethez, valamint annál inkább megerősítjük a védelmet a járvány negyedik hullámával szemben - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján szerdán.

György István: minél több a beoltott, annál előbb térünk vissza a normális élethez
hirdetés

György István, aki az országos oltási munkacsoport vezetője is, beszámolt arról, hogy a beoltottak száma szerda reggelre meghaladta a 3,36 milliót. Jelezte: eddig 4 325 968-an regisztráltak az oltásra, és több mint kétharmaduk kapott már vakcinát.

Az idős korosztály tagjainak nagy részét már jóval nagyobb biztonságban tudhatjuk, a regisztrált legidősebbek és idősek több mint 90 százalékát beoltották, az összes beoltott közel 60 százaléka 60 év feletti - emelte ki az államtitkár. Hozzátette, hogy az oltásra regisztrált idősekből "alig pár tízezren" vannak, akik akut betegség vagy más ok miatt nem kaptak vakcinát.

György István hangsúlyozta, hogy "aki az oltást orvosi ajánlások alapján és saját elhatározásából fel kívánja venni, mindenkit be fogunk oltani".

Kitért arra, hogy a legfrissebb adatok szerint a 18-59 év közötti korosztályból 2 362 000-nél többen regisztráltak oltásra, 54 százalékuk, 1 280 000-nél is többen már megkapták a vakcinát, mintegy 1 082 000-en még várnak rá. "Vagyis egyre fiatalabbakat tudunk már oltásra hívni, emellett vannak kistelepülések, ahol már az összes regisztráltat beoltották" - hangoztatta.

hirdetés

Magyarországon az oltási program jól halad, a magyar átoltottság közel duplája az uniós átlagnak. Az európai országok oltási sorrendjében Magyarország "stabilan" második helyen van Málta mögött, amelynek - Európában egyedülálló módon - a teljes beoltandó lakosság 72 százalékának oltásához már megvan a vakcinája - közölte.

György István megjegyezte, hogy Magyarországon az oltási sebességet a rendelkezésre álló vakcinamennyiség határozza meg.

Jó hírnek nevezte, hogy az elmúlt napokban négyféle oltóanyagszállítmány is érkezett: hétfőn 68 400 adag Moderna-, kedden 248 000 Pfizer-, 72 000 AstraZeneca-, 100 000 Szputnyik vakcinát kapott Magyarország.

A hétvégére 600 ezer Sinopharm-oltóanyagot is várnak, ez nagy előrelépést tesz lehetővé az oltási programban - mondta. Jelezte, e mennyiség egyik felét a háziorvosokhoz viszik, a többit a kórházi oltópontokon használják fel.

Közölte, "nagyüzemben" fognak oltani a kórházakban, a háziorvosoknál és a szakrendelőkben, emellett a falvakat oltóbuszok járják. Utóbbiak a hét elején Tolna megyében voltak, most Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében vannak, ezután Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés, Csongrád-Csanád megye településeit keresik fel.

Az előttünk álló napokban, főleg a jövő héten újabb nagy lépéseket tudunk tenni az átoltottságban - hangsúlyozta, és kérte, minél többen regisztráljanak az oltásra.

György István felhívta a figyelmet arra, hogy minden oltóanyag megbízható és hatásos, amellyel Magyarországon oltanak.

Ne higgyenek a lejárató kampányoknak, akinek oltóanyagot ajánlanak fel, azt fogadja el, mert abban a vakcinák között nincs különbség, hogy mindegyik képes kialakítani azt a védettséget, amely megakadályozhatja a kórházba kerülést, illetve a tragikus kimenetelt a betegséggel összefüggésben - mondta.

Az államtitkár kitért arra is, hogy járványügyi adatok napok óta javulnak, köszönhetően a védelmi intézkedéseknek és annak, hogy minden harmadik magyar megkapta a védőoltást, de úgy vélte, a javulás "nem ad okot semmiféle fegyelmezetlenségre", továbbra is kérnek mindenkit a járványügyi szabályok betartására.

Az államtitkár bejelentette, a kormány kísérleti jelleggel kipróbál egy új időpontfoglaló rendszert. Ez a lehetőség első körben 70 000 Budapesten, Pécsen, Debrecenben és Szegeden, valamint e városok környékén élő regisztrált előtt nyílik meg. Ők szerdán sms-t kapnak, amelynek segítségével egy weboldalra belépve láthatják, hol, mikor jelentkezhetnek oltásra jövő hétfőn, kedden, szerdán. Kérjük azokat, akik sms-t kapnak, csütörtökön 16 óráig keressék fel az üzenetben megjelölt weboldalt és foglaljanak időpontot. A regisztrációk eredményeit csütörtökön értékelik, ha a próbaüzem tapasztalatai kedvezőek lesznek, minden kórház oltópontjára online időpontfoglaló felületet nyitnak - mondta az államtitkár.

Forrás: MTI

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés