hirdetés
Belföld

Győrfi Pál a szilveszter veszélyeire is figyelmeztet

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta, hogy a mentőszolgálat szilveszterkor is teljes készültségben lesz: mintegy 1400 munkatársuk lesz szolgálatban az év utolsó napján.

Győrfi Pál a szilveszter veszélyeire is figyelmeztet
hirdetés

Tavaly alkoholfogyasztás miatt szilveszterkor majdnem kétszáz embert, köztük több kiskorút szállítottak a mentők detoxikálóba Győrfi Pál szerint – írja az InfoStart.hu.

A szóvivő megjegyezte, hogy otthon vagy egy kis létszámú házibuliban is lehet veszélyes mennyiségű alkoholt fogyasztani, így mindenkit a mértékletes alkoholfogyasztásra kér.

Egyúttal a petárdák és a tűzijátékok használatánál is különös óvatosságra intett, hiszen ezeket az eszközöket a kertben is nagyon veszélyes alkalmazni – tavaly például komoly sérülések miatt tizennégy balesethez kellett kivonulniuk a mentőknek, de minden évben találkoznak roncsolt kézsérüléssel, s előfordult már haláleset is.

Az OMSZ az elmúlt hónapokban nagy hangsúlyt fektetett a koronavírus-tesztelésekre, ami mellett már a kezdetektől figyelmet kapott a mindennapi munka elvégzésének háborítatlansága is.

hirdetés

Győrfi Pál azt mondta, hogy az orvosi rendelők hétvégi zárva tartása miatt a tesztelések megrendelése is visszaesik, ám így is sok száz tesztelésre készülnek a hosszú hétvégén.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés