hirdetés
Belföld

Gyógyíthatatlan beteget szidalmaztak és fenyegettek egy eb „halálra éheztetése” miatt

A kiváltó ok az volt, hogy a halálos beteg férfi állítólag láncra kötve hagyta ellátatlanul a kutyáit – állítása szerint azért, mert nem tudott már gondoskodni róluk –, így az egyik eb elpusztult. A Szurkolók az állatkínzás ellen facebookos csoport vezetője ellenben az igen komplex helyzetre egy humánusnak vagy megfontoltnak aligha látszó „megoldással” reagált: a beteg, ágyban fekvő férfit otthonában fenyegette, szidalmazta, köpdöste a Blikk cikke szerint.

Gyógyíthatatlan beteget szidalmaztak és fenyegettek egy eb „halálra éheztetése” miatt
hirdetés

Szidalmazta, leköpdöste, fenyegette egy állatvédő csoport vezetője egy általuk is korábban megosztott videó tanulsága szerint az ágyában fekvő, haldokló férfit. A megtámadott ember már akkor elmondta, hogy beteg lett, és nem tudta ellátni a kutyákat, hiszen hallható is a felvételen, amint így védekezik. Az eset után nem sokkal egyébként – de azzal nem összefüggésben – mentők vitték kórházba a beteg férfit, aki ott elhunyt.

A Blikk szerint a Szurkolók az állatkínzás ellen facebookos csoport vezetője egy kutya halála miatt tört rá a betegre. A videón beszélő férfi válaszolt a lapnak, s szavaiból az derül ki, hogy a beteg férfi egyik kutyája láncon, élelem nélkül lényegében éhen halt, míg a másik eb is csak azért maradhatott életben, mert ki tudott szökni a hámból, és meg tudta enni a kerítésen túlról bedobált élelmet.

A videóban látható, támadólag fellépő férfi egyébként azt is elmondta, hogy csak később tudta meg, hogy az általa szidalmazott férfi beteg, egyúttal viszont leszögezte, hogy ezt sem tartja mentségnek az adott helyzetben, illetve később lényegében pozitívumként közölte azt is a közösségi oldalon, hogy a férfi valószínűleg heteken belül meghal betegsége miatt.

Az állatvédő csoport vezetője „konkurens állatvédő szervezeteket” gyanúsít azzal, hogy az általuk korábban egyébként már megosztott felvételt most újra elővették, sőt, azzal vádolja őket, hogy az adó 1 százalékok érdekében próbálnak ilyen módon „lejárató kampányt” indítani ellenük. Ennek oka az, hogy meglátásuk szerint túl népszerűek, így vélelmezése szerint egyes szervezetek attól tarthatnak, hogy „túl sok jutna nekik” az adó 1 százalékból.

hirdetés

A kérdéses videót a lap szerint egyébként nemcsak állatvédő szervezetek, de magányszemélyek is megosztották. Az egyik, a videót most megosztó állatvédő alapítvány vezetője a Blikknek elmondta, érthetetlen számára, hogy egyáltalán hogyan került szóba az adó 1 százalék.

Hiszen, mint mondta, ezt tavasszal ajánlják fel az adózók, most azonban még csak október van.

Elmondása szerint ugyan sokáig mérlegelték, hogy reagáljanak-e a videó megjelenésére, azonban nem láttak más lehetőséget, mivel meglátásuk szerint az esettel szégyent hoztak valamennyi állatvédőre. Az alapítvány leszögezte azt is, hogy elsődlegesnek tartják az emberi méltóságot, ráadásul állítják:

nem igaz, hogy a kutya éhen halt.

A szomszédok ugyanis elmondták, hogy az érintett eb nem fogadta el az ételt, és noha etették, az állapota hirtelen leromlott, és rohamosan fogyni kezdett.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés