hirdetés
Belföld

Gyanúsított lett Fekete-Győr András

Gyanúsított lett Fekete-Győr András – olvasható az ügyészség.hu oldalon megjelent közleményben. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a Momentum elnökét.

Gyanúsított lett Fekete-Győr András
hirdetés

A gyanúsított a megalapozott gyanú szerint 2018. december 13-án este Budapesten, a Kossuth Lajos téren – a Parlament főlépcsőjénél – egy „célzottan egy meggyújtott füstképző eszközt” hajított az oda felsorakozott, az épületet védő rendőrök irányába – derül ki a közleményből.

Az eldobott eszköz füstje aztán a sorfalban lévő rendőrök látását és légzését nehezítve akadályozta a létesítménybiztosítási rendőri intézkedést is.

A gyanúsításban szereplő bűncselekményért akár egytől öt évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.

A közleményből kiderült az is, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda és magánszemélyek feljelentésére indult nyomozás az ügyben.

hirdetés

Fekete-Győr András a gyanúsítás ellen panasszal élt, vallomást nem tett.

Közösségi oldalán a politikus úgy emlékezett vissza meghallgatására:

„Ma reggel az Ügyészségen hallgattak meg, ahol ismertették velem a tényállást, miszerint a december 13-án megrendezett, rabszolgatörvény elleni tüntetésen a rendőrsorfal mögé dobtam egy játékboltban kapható, ártalmatlan füstszórót, ami szerintük néhány rendőrt akadályozhatott a tisztán látásban. Sérülés természetesen nem történt. Emiatt hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítanak, amit egytől öt évig terjedő börtönbüntetéssel büntethetnek. Ettől egyébként nem tartok”.

Úgy véli, az általa ismertetett tényállásból látszik, hogy senkit nem állt szándékában bántani, hiszen „nem hisz az erőszakban”.

„Hiszek viszont abban, hogy az ügyészségnek ma Magyarországon nem lehet más az elsődleges feladata, mint a politikusbűnözők és rokonaik elszámoltatása. Az EU-s pénzeket ellopják, 50 milliós Mercedeseket, vadászházakat, milliárdos luxusjachtokat vesznek belőle”

– tette hozzá a Facebook-bejegyzésben.

Ezzel kapcsolatban megjegyezte, pártjával azért dolgoznak, hogy az uniós pénzeket „csak azok kapják, akik a leginkább rászorulnak”, így az orvosok, tanárok és „reményvesztett munkavállalók”. Egyúttal leszögezte azt is, hogy amennyiben bármilyen hibát követett el, úgy minden felelősséget vállal.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés