hirdetés
Belföld

Gulyás: sikeresen és eredményesen védekezett Magyarország

Sikeresen és eredményesen védekezett Magyarország a koronavírus-járvány első szakaszában - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

Gulyás: sikeresen és eredményesen védekezett Magyarország
hirdetés

Hozzátette: Magyarország eredményesebben védekezett, mint Nyugat-Európa bármelyik állama, és ezért köszönetet mondanak mindenkinek, aki részt vett a védekezésben és azoknak is, akik betartották a járványügyi szabályokat.

Gulyás Gergely elmondta, a kormány benyújtotta az Országgyűlésnek a járványügyi készültség fenntartásról és a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot.

Június 16-át követően egy-két napon belül megszűnhet a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet. Ezt követően a színházak, múzeumok, mozik és fürdők kinyithatnak.

A kormány szerdán döntött arról, hogy a rendezvényekre vonatkozó korlátozás fennmarad. Az autós koncerteket generálisan azonnali hatállyal engedélyezik - közölte.

hirdetés

Gulyás Gergely elmondta, a leginkább veszélyeztetett idősek számára létrehozott védett vásárlási idősáv fennmarad. Az idősotthonok, szociális ellátóhelyek, kórházak látogatási tilalma a veszélyhelyzet végéig biztosan fennmarad, utána az országos tisztifőorvos hozhat majd döntést az ügyben.

A járványügyi készültség fenntartása indokolt, az operatív törzs továbbra is működni fog, a kórházak irányításai rendszere változatlanul a járványveszélyhez igazodik, és a országos tisztifőorvosnak továbbra is biztosítottak lesznek azon jogosultságai, amelyekkel a járvány megelőzése érdekében intézkedéseket tehet.

A miniszter a legfontosabb változásként arra mutatott rá, hogy a rendeleti törvényalkotás megszűnik a rendkívüli jogrend végével. Újra csak az Országgyűlés alkothat majd törvényeket, és a parlamentnek arról is döntenie kell, hogy a kormány által az elmúlt hónapokban meghozott rendeletek közül melyeket kívánja fenntartani - mondta.

Gulyás Gergely kitért arra is, azt remélik, hogy

"a baloldal, amely a védekezést a járvány alatt bel- és külföldön egyaránt támadta, legalább a járványügyi készültséget támogatni fogja".

Ha már nem tudtuk nemzeti összefogással megkezdeni a védekezést, akkor legalább jó lenne nemzeti összefogással lezárni azt - mondta.

A politikus közölte: a kormány a járványügyi védekezésre 590 milliárd forintot fordított. Ez szükséges és arányos volt - tette hozzá.

A miniszter szólt arról, hogy az egészségügy annak ellenére felkészült a tömeges megbetegedésekre, hogy pillanatnyilag nem kell ezzel számolni, hiszen sikerült a járványt megfékezni. Amit eddig sikerült beszerezni, az egy esetleges második hullámnál is rendelkezésre áll majd - mutatott rá.

Gulyás Gergely felhívta a figyelmet arra, hogy a védelmi intézkedéseket - a maszkviselést, a másfél méteres védőtávolságot - továbbra is mindenki tartsa be.

A kormány gazdasági döntéseiről szólva azt mondta, az a legfontosabb, hogy az elveszett munkahelyek helyére újakat teremtsünk, és minél több munkahelyet meg lehessen őrizni.

Továbbá az is fontos, hogy a fizetőképességet fenntartsák, ezért is döntött a kormány a hitelmoratórium meghirdetéséről az idei évre - tette hozzá.

Gulyás Gergely közölte: a legfrissebb adatok szerint a lakossági ügyfelek majdnem kétharmada, több mint 65 százaléka élt ezzel a lehetőséggel, ez a hitelállomány 57 százalékát jelentette. A vállalati ügyfelek négyötöde élt a lehetőséggel, ez itt a hitelállomány 54 százalékát jelenti.

Ebből egyértelműen látszik, hogy a kevésbé tehetős adósoknak és a kisvállalkozóknak jelentett segítséget a hitelmoratórium - mondta a miniszter.

Forrás: MTI

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés