hirdetés
Belföld

Gondozásra szoruló élettársára gyújtotta a lakást, majd feladta magát egy nő

Felgyújtotta mányi házukat, benne gondozásra szoruló élettársával együtt egy ötvennégy éves nő. Az idős, mozgásképtelen férfit a szomszédok mentették ki az égő házból.

Gondozásra szoruló élettársára gyújtotta a lakást, majd feladta magát egy nő
hirdetés

Július ötödikén este 9 óra 19 perckor arról érkezett lakossági bejelentés a rendőrségre, hogy Mányon kigyulladt egy családi ház – derül ki a rendőrség közleményéből.

A rendőrök a katasztrófavédelem munkatársaival együtt a helyszínre vonultak, ahol az adatgyűjtés során felmerült a szándékos gyújtogatás gyanúja is, valamint azzal kapcsolatba hozták a ház tulajdonosát. A nőt a rendőrök haladéktalanul keresni kezdték.

A közelben élők elmondták, hogy miután a rendőrséget értesítették, azonnal az égő házhoz mentek, és kimenekítették a garázsból az ott tartózkodó mozgásképtelen idős férfit.

Az ötvennégy éves nő másnap reggel Balatonvilágosról hívta a segélyhívót, s elmondta, hogy feladná magát, mert előző este felgyújtotta mányi otthonát.

hirdetés

A nőt a Balaton-parti településen elfogták, s a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérlete miatt indított büntetőeljárásban gyanúsítottként hallgatták ki.

Vallomásában a nő elmondta, hogy haragos viszonyban volt élettársa gyermekével, s emiatt döntött úgy, hogy egy bicskei töltőállomáson benzint vásárol, s azt a ház két szintjén szétlocsolva meggyújtja.

Amikor látta, hogy fellobban a tűz, elment az égő házból, s autójával Balatonvilágosra távozott, ahonnan aztán telefonált, hogy feladja magát.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés