hirdetés
Belföld

Földlabdás fenyőket ad az először oltottaknak egy fővárosi kórház

A budapesti kórház földlabdás karácsonyfákkal lepi meg az első oltásukat felvevő embereket a „Gyökeresen megváltoztatjuk karácsonyát” kampánya keretében.

Földlabdás fenyőket ad az először oltottaknak egy fővárosi kórház
hirdetés

A Budapesti Szent Ferenc Kórházban kiültethető karácsonyfát adnak azoknak, akik az oltási akcióhét során az intézményben felveszik az első – majd a második – koronavírus elleni oltást.

A kórház a kampánnyal motiválni szeretni azokat, akik még nem éltek az oltakozás lehetőségével – írja az InfoStart.hu az intézmény közleménye alapján.

A kórház vezetősége úgy döntött, hogy az adományba kapott ötszáz darab földlabdás, 40-60 centiméteres fenyőt azok között osztják ki, akik az oltási kampányhéten az első oltásra jelentkeznek. A fákat ugyanakkor csak később, a második oltás felvételekor adják oda a jelentkezőknek.

A kórház igazgatója, Toldy-Schedel Emil elmondta, hogy egyházi kórházként szeretnék, hogy a családok együtt lehessenek karácsonykor, és egészségben, biztonságban találkozhassanak.

hirdetés

Reményük szerint egy ilyen gesztus segíthet megérteni minél többeknek, hogy döntésük nemcsak saját életükre van hatással, de a családjukra és szeretteikre is.

(A borítókép forrása: pixabay.com / TanteTati)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés