hirdetés
Belföld

Fizetett volna sógora megöléséért egy férfi

A gyanú szerint a harminchat éves férfi egy családi viszály miatt meg akarta öletni sógorát, azonban végül azért nem tette ezt, mert sokallta a kért 5 millió forintot.

Fizetett volna sógora megöléséért egy férfi
hirdetés

A BRFK nyomozói emberölés előkészülete miatt nyomoztak a harminchat éves H. Krisztián ellen, mivel a gyanú szerint a férfi fel akarta bérelni egyik ismerősét arra, hogy megölje a sógorát – írják a police.hu oldalon megjelent közleményben.

A gyanúsított először telefonon, majd egy találkozón is megerősítette, hogy meg akarja öletni sógorát, majd amikor egy alkalommal Budapesten, a Határ úton egy szálloda előtt találkozott ismerősével, megkérdezte azt is, hogy mennyiért vállalná el a sógor eltüntetését az illető.

Ismerőse erre 5 millió forintot mondott, amit azonban H. Krisztián sokallt, ezért nem is egyeztek meg.

A rendőrség információi szerint előzőleg megromlott a kapcsolat a gyanúsított húga és annak párja között, s H. Krisztián az ezzel járó családi viszály miatt tervezte úgy, hogy megszabadul a Nyírmadán élő férfitől.

hirdetés

A BRFK Életvédelmi Nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki H. Krisztiánt, aki a rendőröknek elmondta, hogy ugyan rá akart ijeszteni a sógorára, de nem gondolta komolyan a dolgot, és pénze sem volt elég arra, hogy ténylegesen fizessen a gyilkosságért.

A nyomozók a vizsgálati szakaszban a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, s a keletkezett iratokat átadták az illetékes ügyészség részére.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés