hirdetés
Belföld

Fiatal medve tűnt fel Isaszegnél

Igen szokatlan, hogy a fővároshoz ilyen közel figyeljenek meg medvét, azonban ezúttal Isaszeg külterületén, a szántóföldek és az erdő határán egy feltehetőleg fiatal mackót pillantottak meg.

Fiatal medve tűnt fel Isaszegnél
hirdetés

Július közepén Isaszeg külterületén, a szántóföld és az erdő határán egy magányosan kóborló barnamedvéről érkezett egy fotóval kiegészített lakossági bejelentést a Pilisi Parkerdőhöz, így vadkamerákat helyeztek ki a szakemberek a területen – derül ki a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság honlapján megjelent közleményből.

Emellett a területért felelős hivatásos vadászok és természetvédelmi őrök naponta ellenőrzik a körzetet, de nem észlelték a medve jelenlétét, vagyis az állat már el is hagyhatta a területet.

A nemzeti park igazgatóság minden szomszédos nemzeti parkot és hivatásos vadászt értesített annak érdekében, hogy nyomon követhessék a medve mozgását, és megfelelő időben intézkedhessenek.

„Miközben a fokozottan védett fajok jelenléte természetvédelmi szempontból előnyös, hiszen elősegítik és támogatják az erdei ökoszisztéma természetes folyamatait, ugyanakkor az ember-természet konfliktusmentes kapcsolata, a házi- és haszonállatok védelme érdekében alapvető fontosságú feladat a ragadozók előfordulási helyeinek pontos ismerete. A Valkói Erdészet területén telepített vadkamerák folyamatos, 24 órás megfigyelési adatai, valamint a hivatásos vadászok és természetvédelmi őrök rendszeres ellenőrzései is ezt a célt szolgálják”

  • írták a közleményben.

Az embereknek azt tanácsoltak, hogy ha esetleg mégis medvével találkoznak sétájuk során, akkor lehetőleg ne közelítsenek hozzá, még akkor sem, ha bocsról van szó, hiszen ilyen esetben nagyon könnyen előfordulhat, hogy csakhamar az anyaállattal is szembe kerülnek. Kerülendőek a hirtelen mozdulatok és a szemkontaktus is, ehelyett érdemes lassan, hátrálva távolodni a helyszínről. Aki olyan helyen jár, ahol előfordulhat medve, lehetőleg nappal, társaságban és beszélgetve haladjon, mivel az állatok jellemzően elkerülik a zajt. Az erdőben sátorozók a tábortól távolabb egy fára függesszék fel az élelmiszereket, s ha akad közöttük erős illatú étel, azt – a maradékokhoz hasonlóan – szagmentesen ajánlatos elcsomagolniuk.

(A borítókép forrása: pixabay.com / Alexas_Fotos)


hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés