hirdetés
Belföld

Felfüggeszthetik a kilakoltatásokat a budapesti bérlakásokból

Felfüggeszthetik a kilakoltatásokat a budapesti bérlakásokból, valamint a bajba jutott fővárosi vállalkozásoknak is segítenének azzal, hogy egyelőre elengedhetik a bérleti díjat.

Felfüggeszthetik a kilakoltatásokat a budapesti bérlakásokból
hirdetés

A főváros kezelésében álló 1200 bérlakást érintően megszűnhetnek a kilakoltatások egy friss, a fővárosi lakásrendelet módosítását célzó előterjesztés szerint – írja az InfoStart.hu Karácsony Gergely tájékoztatása alapján.

A főpolgármester elmondta, hogy amennyiben egy bérlő ellehetetlenül, először adósságütemezéssel vagy szociális támogatással próbálnak segíteni rajta, ha azonban végképpen nem sikerül megoldani a helyzetet, akkor előbb gondoskodnak az érintettek méltó elhelyezéséről, s csak aztán kerül sor a kilakoltatásra.

Karácsony Gergely azt szeretné, ha a kerületek is hasonló védőhálót szőnének a bérlők mögé, hiszen a Budapesten lévő, közösségi tulajdonú ingatlanoknak alig 3 százalékát jelenti a főváros kezelésében lévő 1200 bérlemény.

A főpolgármester egy másik válságintézkedése a lap szerint, hogy Budapest a veszélyhelyzet idején az állásukat elvesztők számára bérletidíj-elengedést tesz lehetővé a jövedelemcsökkenés arányában. Ehhez a jövedelem-visszaesést természetesen igazolni is kell. A főváros ehhez hasonlóan vállalkozások esetén nem számlázott ki bérleti díjat az elmúlt hónapokra, Karácsony Gergely pedig szeretné ennek rendeleti lehetőségét megteremteni, hogy indokolt esetben az így felgyűlő adósság elengedhető legyen.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés