hirdetés
Belföld

Felborult autó utasain segített egy rendőrségi szóvivő

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője egy felborult autóból mentett ki embereket Üllőnél.

Felborult autó utasain segített egy rendőrségi szóvivő
hirdetés

Szabóné Berki Bianka rendőrségi szóvivővel többen már találkozhattak a tévében, vagy hallhatták hangját a rádióban, azonban ezúttal neve egy kissé más kontextusban merült fel, hiszen most nem ő adott hírt, hanem az ő helytállásáról számoltak be a rendőrségi honlapon megjelent közleményben.

Történt ugyanis, hogy a rendőrségi szóvivő 2020. december 12-én kora délután, szabadidejében közlekedett a szolgálati autójával az M0 autóúton, Üllő térségében, amikor egyszer csak azt látta, egy autó kacsázni kezd előtte, megcsúszik, majd felborulva landol az árokban.

A látottak nyomán azonnal fékezett és félreállt, majd utasaival az autóhoz rohant.

Gyermeksírást is hallott a szerencsétlenül járt autó irányából, majd látta, hogy egy kislány utazott a hátsó ülésen, míg a járművet egy férfi vezette.

hirdetés

Közben két XVIII. kerületi, szabadidős, a baleset helyszínének közelében megálló rendőrnő is csatlakozott hozzájuk, akik kiemelték a gyermeket az autóból, illetve a lány apjának is segítettek kijutni.

„A gyermek és édesapja megnyugtatása, a mentők és a kollégák értesítése gyakorlatilag párhuzamosan történt. Míg a segítségre vártak igyekeztek a forgalmi helyzetet is kordában tartani”

  • derül ki a közleményből, amely szerint a kétéves kislányt a mentők elővigyázatosságból kórházba vitték, míg a harminckét éves apa nem sérült meg.

Megjegyezték azt is, hogy a százados rendszeresen segít, amennyiben földön fekvő embert, netán az autópálya közelében bóklászó vadon élő vagy elkóborolt háziállatokat pillant meg.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés