hirdetés
Belföld

Éppen az arató kombájnnak csapódott a lezuhanó kisrepülőgép

Úgy tudni, nem indult be a repülőgép motorja, s ezért zuhant le Apostagnál.

Éppen az arató kombájnnak csapódott a lezuhanó kisrepülőgép
hirdetés

A Blikknek a kombájnban ülő nő elmondta, hogy rendszerint nyáron beül fia mellé a kombájn fülkéjébe, és onnan figyeli az aratást. Ezúttal is kigurultak az árpaföldre, de arra aligha volt felkészülve, hogy rövidesen egy repülőgép zuhan majd a járművükre…

A nő a történteket felidézve elmondta, hogy egy alacsonyan köröző repülőgépre lettek figyelmesek, melynek folyamatosan csökkent a magassága. A fia meg is jegyezte, hogy beléjük fog menni a gép, nem sokkal az előtt, hogy valóban neki is csapódott a kombájn azon oldalának, ahol a nő foglalt helyet.

A repülő az arató gép tetején megpattanva távolabb lezuhant, a nő pedig odaszaladt segíteni a pilótának, aki azt ismételgette, hogy leállt a motor. Emellett kérte, hogy segítsen neki kiemelni a lábát, aztán derékfájásra panaszkodva feküdt a földön. Később kiderült, hogy eltört három csigolyája is.

A sportoló Pécsről érkezett Apostagra a nemzeti vitorlázórepülő-bajnokságra. A baleset a lap információi szerint úgy történt, hogy miután magasságot veszített, a pilóta a levegőben akarta beindítani a motort, de ez ismételten nem sikerült neki.

hirdetés

Egyelőre vizsgálják, miért hibásodhatott meg a hajtómű.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés