hirdetés
Belföld

Enni adott korábban a rá támadó gyilkosoknak a szalonnai idős nő

Négy férfit gyanúsítanak a szalonnai 85 éves idős nő meggyilkolásával, s a Blikk úgy értesült, hogy a feltételezett elkövetők nemcsak a közelben éltek, de korábban már kaptak is segítséget az áldozatuktól.

Enni adott korábban a rá támadó gyilkosoknak a szalonnai idős nő
hirdetés

A környéken élők szerint az elkövetőknek korábban többször is segített az egyedül élő idős nő, mikor azok szükséget szenvedtek, ezért is lepte meg az embereket a szörnyű bűncselekmény. Szerintük ital vagy kábítószer hatása alatt állhatott a négy férfi.

„A négy közül három nagyon jól ismerte Irénkét, ők segítettek neki a nehezebb ház körüli munkákban. Soha nem volt hálátlan, busásan megfizette a fáradozásaikat. Valószínűleg az ilyen alkalmakkor figyelték ki, hol tartotta a pénzét, de amilyen naiv volt, lehet, hogy ő maga árulta el nekik, hogy hol tartja a vagyonkáját”

– idézi a Blikk egy utcabeli férfi szavait, aki szerint elsősorban az italozó életmód tartotta össze a négy férfit, még ha ketten közülük rokonok voltak is. Az egyik férfi az ital miatt mindenét elvesztette, s egy hordóban élt.

A lap szerint az idős nőt vasárnap délután látták utoljára, amikor a háza előtt söpört. A gyilkosság híre megrendítette a környéken élőket, van olyan is, aki már baltát tart az ágya mellett félelmében. A Blikk úgy tudja, több alkalommal fejbe ütötték a nőt – akár valamilyen eszközzel –, s ez okozta a halálát.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés