hirdetés
Belföld

Emberölés gyanúsítottjait fogták el

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztálya kedden hajnalban egyszerre több helyszínen hajtott végre elfogásokat egy 2009-es gyilkossággal összefüggésben.

Emberölés gyanúsítottjait fogták el
hirdetés

A rendőrség közleményében felidézik, K. Imrét 2009-ben ölték meg – ezzel az esettel összefüggésben hajtották végre az intézkedéseket, amelyeket a TEK műveleti egységei hajtottak végre a bűncselekmény tárgyi súlyára való tekintettel.

A negyvenöt éves áldozat a XVII. kerületi otthonából tűnt el 2009-ben. Holttestét 2020. október 23-án a KR NNI munkatársai Baranyajenő térségében megtalálták, majd a nyomozás során azonosították. Kiderült az is, hogy a férfi emberölés áldozata lett.

A bűncselekmény elkövetésével összefüggésben gyanúsítottként hallgatták ki a jogerős szabadságvesztését töltő H. Attila 50 éves magyar állampolgárt.

A Budapesten és Gyömrőn most elfogott három személy közül a 49 éves Sz. Lajost és az 51 éves L. Istvánt a bűncselekmény konkrét elkövetésével, a szintén 51 éves H. Lászlót pedig felbujtó szerepe miatt gyanúsították meg kedden a nyomozók.

hirdetés

A három férfit őrizetbe vették, s előterjesztést tettek letartóztatásukra. Az eljárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztálya folytatja.

Videók az elfogásokról:

<iframe width="751" height="423" src="https://www.youtube.com/embed/vm8jb2-nI2M" title="YouTube video player" frameborder="0" allow="accelerometer; autoplay; clipboard-write; encrypted-media; gyroscope; picture-in-picture" allowfullscreen></iframe><iframe width="751" height="423" src="https://www.youtube.com/embed/d-aSnjUPp3U" title="YouTube video player" frameborder="0" allow="accelerometer; autoplay; clipboard-write; encrypted-media; gyroscope; picture-in-picture" allowfullscreen></iframe>

(A borítókép forrása: pixabay.com / cocoparisienne)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés