hirdetés
Belföld

Emberkereskedelem, kényszermunka: Megdöbbentő eset egy Bács-Kiskun megyei állattartó telepen

A megyei rendőr-főkapitányság munkatársai szerda reggel csaptak le egy jánoshalmi férfira, aki a gyanú szerint éveken át sanyargatta az állatgondozóját.

Emberkereskedelem, kényszermunka: Megdöbbentő eset egy Bács-Kiskun megyei állattartó telepen
hirdetés

A kiskunhalasi rendőrök nemrég büntetőügyben tanúként hallgattak ki egy 69 éves férfit, aki a nyomozókkal az akkori üggyel össze nem függő, azonban mindenképpen megdöbbentő dolgokat közölte. A férfi állította, hogy munkaadója évek óta fogva tartják egy tanyán, ahol ingyen, embertelen körülmények között dolgoztatták őt.

A rendőrségi közlemény szerint az elkövető és a későbbi áldozata mintegy tíz éve ismerkedtek meg, s a vállalkozó 2012-ben állatgondozásért cserébe lakhatást és teljes ellátást ajánlott a férfinak.

Munkát ugyan valóban adott a sértettnek a férfi, azonban egyre kevésbé volt hajlandó fizetni neki, s egy idő után semmilyen fizetséget nem is adott cserébe az állatok gondozásáért – sőt, többször bántalmazta is az állatgondozót, amikor pedig az menekülni próbált a tanyáról, a gazda visszahurcolta, és szörnyű körülmények között lényegében fogva tartotta.

A tanyán nem biztosította még az alapvető tisztálkodás lehetőségét sem a sértettnek, aki enni is alig kapott idővel. Egy fűtés nélküli akolban húzhatta meg magát a férfi, és volt olyan eset, amikor az állatok takarmányából kényszerült enni. A sanyargatás ellenére azonban a sértett senkitől sem kért segítséget.

hirdetés

Utóbb a nyomozók azt is kiderítették, hogy másik két, nehéz helyzetben lévő férfival is hasonlóan bánt az állattartó. Nekik is munkát, ellátást és fizetséget ígért, s ehelyett verést és emberhez nem méltó körülményeket kaptak csak tőle a neki dolgozó emberek. Az egyik, harminchat éves juhászt megfenyegette, hogy ha vallomást tesz ellene, akkor megöli.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársainak segítségével szerda hajnalban elfogták az ügy jánoshalmi illetőségű gyanúsítottját.

A harmincnyolc éves férfit a sértettek sanyargatásával, több ember sérelmére elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntettével, valamint kényszerítés hatósági eljárásban bűntettével gyanúsítják, s kihallgatását követően őrizetbe vették. Emellett előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

A rendőrök széleskörűen vizsgálódnak a nyomozás során, és azt is vizsgálják, hogy az állatok megfelelően el voltak-e látva a tanyán, vagy esetleg a gazda az állatok tartásának szabályait sem tartotta be.

<iframe width="560" height="315" src="https://www.youtube.com/embed/XbRVdj3k9UU" title="YouTube video player" frameborder="0" allow="accelerometer; autoplay; clipboard-write; encrypted-media; gyroscope; picture-in-picture" allowfullscreen></iframe>

(A borítókép forrása: police.hu)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés