hirdetés
Belföld

Elhunyt Adorján Gusztáv nyíregyházi kórházigazgató

Elhunyt Adorján Gusztáv, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója szerda hajnalban. Erről az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) tájékoztatta az MTI-t, és egyben részvétét fejezte ki az orvos családjának. A nyíregyházi önkormányzat Adorján Gusztávot saját halottjának tekinti.

Elhunyt Adorján Gusztáv nyíregyházi kórházigazgató
hirdetés

Az Emmi közleményében azt írta: Adorján Gusztáv a nyíregyházi megyei kórház szülészet-nőgyógyászati osztályán kezdte pályafutását, ahol közel négy évtizeden át dolgozott.

2010 júliusától volt a Jósa András Oktatókórház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, majd 2013-ban a négy kórház integrációjaként létrejövő Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgató-helyettesének, 2015 márciusában pedig az intézmény főigazgatójának nevezték ki.

Adorján Gusztáv aktívan részt vett Szabolcs-Szatmár-Bereg megye négy kórháza jogi, szakmai és gazdasági integrációjának végrehajtásában, amelynek eredményeként országosan is mintaértékű modell jött létre, és javult a megyében az egészségügyi ellátás hatékonysága - olvasható a közleményben.

Adorján Gusztáv a Nyíregyháza-Városi Református Egyházközség presbitere és a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka, Nyíregyháza díszpolgára volt.

hirdetés

A főigazgató halála miatt a Magyar Kórházszövetség is részvétét nyilvánította. Az MTI-hez eljuttatott közleményükben azt írták: "nagyon jó szakembert, igaz embert, jó kollégát vesztettünk el. Megrendülten osztozunk a család gyászában."

Nyíregyháza önkormányzata az MTI-vel azt közölte: a város közgyűlése, vezetői és a polgármesteri hivatal dolgozói megdöbbenéssel és mély megrendüléssel értesültek Adorján Gusztáv haláláról.

Azt írták: Adorján Gusztáv 2010-től önkormányzati képviselő, a Fidesz-KDNP-frakció vezetője, 2011 szeptemberétől a gazdasági és tulajdonosi bizottság elnöke volt. Közéleti tevékenységét, önkormányzati képviselői feladatait mindig teljes odaadással végezte, a közösségért való tenni akarás és jobbító szándék vezérelte. A belvárosi területek képviselőjeként az elmúlt években sokat dolgozott a városrész fejlődéséért és az ott élőkért, főigazgatóként pedig komoly szerepe volt a megyei kórház modernizálásában.

Az önkormányzat kiemelte, hogy Adorján Gusztávot saját halottjának tekinti, továbbá mély együttérzését és őszinte részvétét fejezte ki a gyászoló családnak és az elhunyt munkatársainak.

Forrás: MTI

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés