hirdetés
Belföld

Elfogták a férfit, aki futókra és kerékpárosra támadott

A gyanú szerint futókat és egy egy kerékpárost támadott meg egy férfi a II. kerületben, emiatt a BRFK hajtóvadászatot indított ellene – külön nyomozócsoport létrehozásával –, aminek köszönhetően mostanra már el is csípték a gyanúsítottat.

Elfogták a férfit, aki futókra és kerékpárosra támadott
hirdetés

A harminckilenc éves B. Ferenc a rendelkezésre álló adatok szerint tavaly február huszonkettedikén sprayvel lefújt egy futót, dulakodni kezdtek, majd egy vascsővel megütötte a megtámadott személyt - derül ki a police.hu oldalon megjelent közleményből.

Ezzel azonban az általa elkövetett bűncselekményeknek még nincs vége, mert idén április 22-én egy biciklizőt is megtámadott ugyanolyan eszközökkel, mint korábban a futót.

A BRFK a férfi elfogására külön nyomozócsoportot állított fel, s hajtóvadászatot indított, minek eredményeként április 30-án 8 óra után elfogták a bűncselekményekkel gyanúsított harminckilenc éves B. Ferencet a Kálvária-hegy közelében.

A férfit – kinek elszámoltatása már zajlik – előállították a rendőrkapitányságra, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt indított ellene eljárást a II. kerületi Rendőrkapitányság.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés