hirdetés
Belföld

Életét vesztette a gödi Samsung-gyárban megsérült dolgozó

Elhunyt az a férfi, aki a gödi Samsung-gyárban szenvedett balesetet a hónap elején. Az eset körülményeit még vizsgálják.

Életét vesztette a gödi Samsung-gyárban megsérült dolgozó
hirdetés

Meghalt az a férfi, aki a Samsung gödi gyárában szenvedett balesetet, s az erről szóló értesülést a Samsung SDI is megerősítette – írja a Magyar Narancs.

A lapnak a Samsung PR-munkatársa, Bagoly Katinka az esettel kapcsolatban azt írta, hogy a november harmadikán történt munkahelyi baleset következtében kollégájuk a kórházban életét vesztette, a baleset körülményeinek kivizsgálása pedig jelenleg is folyamatban van.

„Cégünk maximálisan együttműködik az érintett hatóságokkal a baleset kivizsgálása során. Őszinte részvétünk kollégánk családjának, barátainak és szeretteinek”

– közölte a szóvivő.

hirdetés

A balesetet követően korábban a lap megtudta a vállalat sajtómunkatársától, hogy perceken belül kiérkezett a telephelyen szolgáló mentőszolgálat, akik a sérülések ellátását követően azonnal kórházba szállították a dolgozót.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője pedig azt mondta, hogy egy esetkocsit riasztottak a helyszínre, s egy 30 év körüli férfit szállítottak kórházba súlyos sérülésekkel, de stabil állapotban.

(A borítókép forrása: pixabay.com / Hans Braxmeier)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés