hirdetés
Belföld

Elbocsátották a két diákot, akik viccet csináltak a cipőtalpon végighúzott sajtból a McDonald’s üzletében

Két diák arról készített videót, amint a cipőjükön húzták végig a sajtot, a húspogácsát pedig a földön forgatták meg egy vásárló extra igényeit megbosszulva. Állításuk szerint az érintett ételeket végül nem adták oda a vásárlónak, és a videót csak egymás között akarták megosztani, mintegy „viccből”.

Elbocsátották a két diákot, akik viccet csináltak a cipőtalpon végighúzott sajtból a McDonald’s üzletében
hirdetés

Az egyik magyarországi McDonald’s étteremben készült az a videó, amelyen a Blikk szerint az látható, amint két ott dolgozó diák a cipő talpán húzza végig a sajtot, a húst pedig a földön forgatja meg.

A gyorsétteremlánc azóta – korábbi ígéretének megfelelően – kivizsgálta az esetet, és megtalálta a két diákot, akik ezt tették. A fiatalokat azóta elbocsátották.

A vállalat a Blikknek elküldött közleménye szerint mindkét diák megbánta, amit tett, és elnézést kértek a többi ott dolgozótól is, akik szigorú szabályok betartása mellett végeznek minden folyamatot, valamint azoktól a vendégektől, akik „esetleg komolyan vették” a videót.

Elmondásuk szerint nem gondolták komolyan a videókat, és csak egymás között viccelődtek, amikor már nem voltak vendégek, de elküldték a felvételeket néhány ismerősöknek is. Valószínűleg így kerültek ki az internetre a többeket felháborító képsorok.

hirdetés

Egyértelművé tették azt is, hogy egyetlen vendégnek sem adták oda a videón szereplő ételeket.

(A borítókép forrása: pixabay.com)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés