hirdetés
Belföld

Egyszerűen hazahajtott egy férfi, miután balesetet okozott

hirdetés
Balesetet okozott, azután megállás nélkül hazament az autójával egy férfi Püspökladányban. A rendőrség befejezte az ügy vizsgálatát.
Egyszerűen hazahajtott egy férfi, miután balesetet okozott
hirdetés

A rendőrséget arról értesítette egy férfi október 18-án este fél hét körül, hogy a püspökladányi Bánomkert utcában várakozott az autójával, amikor abba belement egy másik jármű, amely aztán megállás nélkül elhajtott.

A rendőrök a bejelentést követően a helyszínre mentek és adatot gyűjtöttek, aminek eredményeként rövid időn belül a látókörükbe is került egy helyi lakos. Az illető lakcímén aztán az udvaron találtak egy megrongálódott autót is.

hirdetés

A feltételezett elkövetőt ezután előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók segítségnyújtás elmulasztásának megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki őt.

A férfi beismerő vallomást tett, emellett kiderült az is az eljárás során, hogy eltiltás hatálya alatt, a forgalomból kivont járművel vezetett a baleset idejében.

A Püspökladányi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztálya a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek - derül ki a rendőrség közleményéből.


hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés