hirdetés
Belföld

Egyre több gyermek is megbetegszik

Nemcsak a beteg több a negyedik hullámban, mint korábban, de a gyerekek közül is egyre többen szorulnak most kórházi kezelésre.

Egyre több gyermek is megbetegszik
hirdetés

Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke az InfoStart.hu-nak elmondta, hogy intenzív osztályos kezelést igénylő gyerekek is vannak, s az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ adatai szerint két hét alatt háromszorosára emelkedett a 15 éven aluli koronavírus-fertőzöttek száma hazánkban.

Az orvos hozzátette, hogy igyekeznek minden egyes gyermeknél nagyon pontosan elhatárolni, hogy ki az, aki kockázati csoportba tartozik, s elvégezni a teszteket. Ez alapján elmondható, hogy valóban egyre több tünetes gyermekkel találkoznak, ráadásul a delta variáns ebben a korosztályban is más lefolyású betegséget okoz.

Havasi Katalin úgy látja, hogy az idősek között egyre többen oltottak már, a gyermekek viszont ilyen szempontból védtelenebbek, ráadásul a delta variáns sokkal nagyobb vírusszámot produkál a betegek torkában, így sokkal fertőzőbb lesz egy-egy beteg, ami által többeket tud megfertőzni. A vírus ezen variánsa több tünetet is okoz, mint a korábbiak.

A gyerekek esetében most gyakoribb a hasfájás, hasmenés, hányás, emelkedett láz, gyengeség, illetve a felső légúti tünetek, például a köhögés és a nátha. A kórházba kerülő gyerekeknél jellemző tünetek közt van a kifejezett gyengeség, a táplálási nehezítettség, a nagyon erős hasfájás, a hasmenés, de olykor a tüdőgyulladás is.

hirdetés

Légzési nehézség szerencsére csak a legsúlyosabb esetekben fordul elő, és továbbra is nagyon ritka az, hogy egy gyermek lélegeztetőgépre kerüljön. Vannak azonban olyan fertőzött gyermekek is, akiket intenzív osztályon kell ápolni.

Noha a 12-15 évesek átoltottsága 38 százalékos, egy ilyen erősen terjedő vírusnál 90 százalék feletti átoltottságra volna szükség ahhoz, hogy megálljon a fertőzés a gyerekek között.

Az 5-12 éveseket december 20. után kezdhetnék oltani a Pfizer vakcinájával, ám az EU a vakcinák szállítását egy héttel előbbre hozta. Az eljárásrend és a pontos kezdési időpont azonban még ismeretlen a házi gyermekorvosok előtt.

(A borítókép forrása: pixabay.com / Semevent)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés