hirdetés
Belföld

Egyre inkább a brit vírusmutáns okozza a megbetegedéseket

Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, hogy ez a vírusvariáns áll most már a megbetegedések zöme mögött, ráadásul a brit mutáns akár 55 százalékkal magasabb halálozási kockázatot is rejt magában, mint a korábban ismert, „eredeti” vírus.

Egyre inkább a brit vírusmutáns okozza a megbetegedéseket
hirdetés

Müller Cecília az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a járvány elemi erővel tombol, s immár szinte teljes egészében a brit mutáns okozza a megbetegedéseket. Egy tavaly év végén megkezdett kutatás adataira utalva megjegyezte azt is, hogy ez a variáns 55 százalékkal magasabb halálozási arányt eredményez – derül ki az InfoStart.hu cikkéből.

A korábbi vírusnál 1000 pozitív esetnél a 60 év körüli emberek közül hatan hunytak el, ami a brit variáns esetében kilencre emelkedett, és a súlyos betegségek aránya is nagyobb.

A tisztifőorvos asszony ezért mindenkit a higiénés szabályok betartására kért, valamint arra, hogy amint lehetőségük nyílik erre, vegyék fel a vakcinát. Vigyázniuk kell azonban azoknak is, akik már kaptak oltást, hiszen noha a halálos kimenetel és a súlyossá váló fertőzés ellen az oltás viszonylag nagy védelmet nyújt, százszázalékos biztonságot nem nyújt a fertőzés ellen.

Kedden este érkezett újabb 180 ezer adag a Szputnyik V vakcinából, amely a korábbi, azonos méretű adag ismétlő oltása.

hirdetés

Müller Cecília a szabályok betartásában az egyéni felelősségvállalásra hívta fel a figyelmet, s szólt arról, hogy rekordmértékű volt a halálozások száma.

Ismertette, hogy nagyon nagy az egészségügyi ellátórendszer terhelése is, ami miatt többletkapacitásra van szükség – ezért toboroznak önkénteseket és vonnak be katonákat is a védekezésre.

Lélegeztetőgépen 1389 fő van jelenleg, ami szintén rekord, ráadásul sok közöttük a fiatal, illetve az olyan személy, akiknél nincs tudomásuk más alapbetegségről.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés