hirdetés
Belföld

Egymillió forinttal tartaná a településen a családokat Balatonszentgyörgy

A balatonszentgyörgyi önkormányzat minden újszülött gyermeknek egymillió forintot ad, amennyiben a gyermek idén január elseje után, vagy bizonyos esetekben tavaly év végén született.

Egymillió forinttal tartaná a településen a családokat Balatonszentgyörgy
hirdetés

Az önkormányzat a fiatalokat szeretné a településen tartani a lépéssel – derül ki a Sonline cikkéből.

A portál szerint nemrég létesült a településen bölcsőde, s meglehet, hogy szinte csak a településen élő gyermekek járnak majd ide, hiszen a szóban forgó 1 millió forintot csak 15 év múltán kapják meg azok a családok, akik vállalják, hogy gyermekük a faluban jár bölcsődébe, óvodába és általános iskolába is.

Farkas László Nándor polgármester elmondta, hogy amint megszületik egy balatonszentgyörgyi gyermek, egymillió forintot helyet letétbe számára az önkormányzat, amelyet a fentebb említett feltételek vállalását követően kapnak meg a családok.

„Az egymillió forintot addig hosszú lejáratú állampapírba helyezzük, majd amikor a diák elballag a nyolcadik osztályból, akkor kamatokkal együtt felveheti az összeget. A támogatási programról szóló határozat szerint azoknak segítünk, akik 2021. január elseje után jöttek világra, de ha 14 év múlva lesz olyan nyolcadik osztályos, aki évvesztes volt, tehát 2020-ban született, akkor ő is megkapja a pénzt”

hirdetés

– ismertette a polgármester.

A célra 100 millió forintot különített el az önkormányzat, így akár tíz évre is biztosítani tudják majd a támogatást.

A polgármester szerint a programot az elmúlt évek szigorú gazdálkodása, a megtakarítások és az adóbevételek révén tudják finanszírozni, a céljuk pedig a település fiatalítása. Reméli a támogatástól azt is, hogy a családot alapító fiatalok Balatonszentgyörgyöt választják majd a letelepedéshez, hiszen a támogatás mellett fontos érv az is, hogy jó helyen fekszik a település, és a környéken viszonylag gyorsan lehet munkát találni.

Az 1700 fős lakosú településen ugyanakkor jelenleg a lakosság 30 százaléka nyugdíjaskorú. Ellenben pozitív tendencia, hogy az elmúlt években is egyre több fiatal költözött oda.

(A borítókép forrása: Készítette: Ppntori - A feltöltő saját munkája, CC BY-SA 4.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=34505866)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés