hirdetés
Belföld

Egyes vakcinatípusoknál érdemes harmadik oltásnak más készítményt választani

A kormány a mai napon dönthet a harmadik vakcina szükségességéről, s a témában Rusvai Miklós víruskutató az InfoRádióban elmondta azt is, hogy meglátása szerint mely vakcinákból lehet érdemes ugyanazt a típust használni harmadjára, illetve melyeknél tanácsos a készítmények közötti „váltás” a következő körben.

Egyes vakcinatípusoknál érdemes harmadik oltásnak más készítményt választani
hirdetés

Kásler Miklós egy keddi interjúban elmondta, hogy a kormány szerdán tárgyal a harmadik oltásról, amelyet ő személy szerint hat hónap múltán ajánlana először a 60 év felettieknek, majd a 60 év alattiaknak. Úgy véli, a korábbi oltásoktól eltérőnek kellene lennie a harmadik vakcinának.

Az InfoRádióban Rusvai Miklós víruskutató arról beszélt, hogy az mRNS alapú vakcináknál a harmadik oltás is történhet ugyanazzal a típussal, hiszen itt a hatásmechanizmus nem akadályozza, hogy akár tetszőleges számban immunizációt végezzenek velük.

A vektorvakcináknál és az inaktivált vakcináknál ellenben célszerű lehet a korábbiaktól eltérő készítményt választani, aminek előbbiek esetében az úgynevezett vektorimmunitás (amikor a vektorvírussal szemben ellenanyagokat termel a szervezet, ezzel aláásva a hatékony immunizálást) miatt, utóbbiaknál pedig azért, mert ha az első két oltásnál nem volt megfelelő az immunválasz, akkor valószínű, hogy a szervezet nem képes megfelelően reagálni az inaktivált vakcinára. Ez elsősorban az időseket, leginkább a 60 év felettieket érintheti.

A fenti esetekben tehát a harmadik védőoltás jó, ha másik típusú vakcina, és lehet akár mRNS alapú készítmény is.

hirdetés

Rusvai Miklós szerint mindazoknak javasolt a harmadik oltás, akik már legalább fél éve megkapták a második vakcinájukat.

Szólt arról is, hogy még ha lesz is negyedik hullám, akkor sem várható olyan jelentős, mint amilyen a második vagy a harmadik volt. Meglátása szerint leghamarabb inkább csak ősszel következhet be esetleges negyedik hullám.

Amennyiben nő a beoltottak száma, a hatvan éven felüliek pedig megkapják a harmadik oltást is, úgy el lehet kerülni, hogy komolyabb negyedik hullám alakuljon ki Magyarországon.

(A borítókép forrása: pixabay.com / HeungSoon)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés