hirdetés
Belföld

Egy parkban segített világra egy csecsemőt a hős mentőtiszt

Ungvári Szilveszter éppen munkába tartott, amikor egy parkot átszelve egy kétségbeesett házaspár kiáltására lett figyelmes. Szerencsére a mentőtisztként dolgozó férfi azonnal tudta, hogy mit kell tennie.

Egy parkban segített világra egy csecsemőt a hős mentőtiszt
hirdetés

A vajúdó nő a padon ült, s olyan gyorsan indult be nála a szülés, hogy férjével már a közeli kórházba sem értek be – idézi fel a Blikk az Országos Mentőszolgálat beszámolója alapján.

A dolgok azonban némileg szerencsésebb fordulatot vettek, amikor megpillantotta az esetet egy már tizennyolc éve mentőként dolgozó férfi, s a segítségükre sietett.

A mentőápoló a Blikknek most elmondta azt is, hogy pontosan mi történt, és hogyan sikerült segítenie az elakadt vállú csecsemő világra hozásában.

„Először egy férfi kiabálását hallottam, s amikor odanéztem, láttam, hogy terhes felesége a karjába kapaszkodik és nagy fájdalmai vannak”

hirdetés

– emlékezett vissza a történtekre a mentőápoló, aki elmondása szerint feltett néhány kérdést, és már azon voltak, hogy induljanak a szülészetre, amikor az anyuka váratlanul kiabált, hogy kint a gyerek feje.

Ekkor a nőt azonnal az egyik padra fektette, és értesítette a kollégáit, majd közreműködött a gyermek világra segítésében. Eleinte minden rendben is ment, de aztán az utolsó másodpercben minden megváltozott, mivel a baba válla elakadt a szülőcsatornában.

A mentőápoló ezt a helyzetet is megoldotta, méghozzá úgy, hogy elővette a zsebéből a nála lévő steril kesztyűt, és egy speciális műfogással kiszabadította a gyermek vállát.

Az újszülött azonnal felsírt, ami megnyugtatóan hatott a mentőápolóra és a szülőkre egyaránt, néhány perc múlva pedig megérkeztek a mentők is. A szokatlan eset ellenére szerencsére az anya és a baba is egészségesek.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés