Belföld

Egy hónapra elrendelték az elhunyt Szilágyi István fiának előzetes letartóztatását

Egy hónapra elrendelte Szilágyi István fiának előzetes letartóztatását a bíróság, s az ítélet szerint ezt a gyanúsítottnak az Igazságügyi Megfigyelő Elmegyógyító Intézetben kell majd letöltenie – írja a Blikk.

Egy hónapra elrendelték az elhunyt Szilágyi István fiának előzetes letartóztatását

A gyanúsított ugyan nem árult el részleteket arról, miért, vagy hogyan ölte meg édesapját, azonban beismerte, hogy elkövette a bűncselekményt – írja a Blikk saját értesülésére hivatkozva. A lap szerint vallomásában a gyanúsított azt állította, „önvédelemből” ölt.

A lap szerint az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság rendelje el a gyilkossággal megalapozottan gyanúsított férfi letartóztatását.

A bíróság egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását.

A lap felidézi, hogy a megalapozott gyanú szerint a negyvenkilenc éves férfi május harmadikán (vasárnap) reggel a XVII. kerületi otthonában testszerte bántalmazta az édesapját, ehhez egy kalapácsot is felhasználva, aminek következtében az idősebb férfi elhunyt.

A BRFK elfogta a gyanúsítottat, s őt a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki, illetve letartóztatására előterjesztést tett.

A Fővárosi Főügyészség indítványt tett a gyanúsított letartóztatására, amelyet a terhelt eljárásbeli jelenlétének és a bizonyítás zavartalanságának biztosításának érdekében látott indokoltnak.

Az indítvány alapján kedden a nyomozási bíró egy hónapra elrendelte a legsúlyosabb kényszerintézkedést, melyet az IMEI-ben kell letöltenie a vádlottnak. A végzés nem végleges, a gyanúsított védője ugyanis fellebbezett.



További híreink