hirdetés
Belföld

Egy 59 éves tököli férfit gyanúsítanak a szigetszentmiklósi olajszennyezéssel

Elfogtak egy 59 éves tököli férfit, aki a tavaly decemberi szigetszentmiklósi olajszennyezéssel összefüggésbe hozható – fogalmazott Bukovics Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Vagyonvédelmi osztályának vezetője a rendőrség által megosztott videóban.

Egy 59 éves tököli férfit gyanúsítanak a szigetszentmiklósi olajszennyezéssel
hirdetés

A BRFK vagyonvédelmi osztályán az elkövető felderítésére nyomozócsoportot hoztak létre, melynek munkatársai több mint negyven helyen végeztek ellenőrzés, és több helyen olajmintát is rögzítettek, amit szakértői és kutatói intézetek segítségével vizsgáltak.

A szakértői vizsgálatok alapján a rendőrség látókörébe került egy férfi, akinek a lakásán és a munkahelyén a hónap elején a rendőrök kutatást tartottak, s lefoglaltak több olyan bizonyítási eszközt is, amelyek a bűncselekménnyel összefüggésbe hozhatóak.

A férfit természetkárosítás miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

Dócs András, a BRFK nyomozó főosztályának vezetője a videóban elmondta, hogy tavaly decemberben valaki több ezer liter szennyező anyagot juttatott Szigetszentmiklós csapadékvízgyűjtőjébe, s az akkori bejelentések szerint december végén, a Határ út és a Gyári út kereszteződésénél lévő csapadékátemelő rendszernél is hasonló olajszennyeződés történt.

hirdetés

A nyílt vízre nem jutott ki a szennyeződés, mivel megfogta a nádas és a tőzegláp – ugyanakkor sajnos így éppen a Natura 2000 besorolású védett terület 1800 négyzetmétere károsodott. Ezerötszáz tő tőzegpáfrány pusztult ki, és mintegy 6700 liter szennyezett vizet, továbbá 200 tonna szennyezett talajt távolítottak el a szakemberek.

Több mint 100 millió forintot kellett a védekezésre fordítani az olajszennyeződés következtében.

A rendőrség által megosztott videó megtekinthető ITT.

(A borítókép forrása: pixabay.com / bstad)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés