hirdetés
Belföld

Egy 52 éves pápai férfi a gyanúsított egy májusi baleset ügyében

Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt május hatodikán a 834-es számú úton, amely egy járműszerelvény szabálytalan előzése miatt következett be.

Egy 52 éves pápai férfi a gyanúsított egy májusi baleset ügyében
hirdetés

A rendőrség honlapján megjelent közlemény szerint egy pápai férfi járműszerelvénnyel közlekedett Celldömölk felől Pápa felé, amikor haladása során a főút 23-as kilométerszelvényében előzni kezdett egy vele azonos irányba haladó buszt.

Csakhogy a járműszerelvénnyel szemben éppen egy szabályosan közlekedő személyautó érkezett, melynek vezetője az ütközés elkerülése érdekében balra kormányzott, de elvesztette uralmát az autó felett, így a bal sávba térve összeütközött az ott haladó busszal.

A személyautó vezetője és utasa a helyszínen életét vesztette, s a buszon utazók közül hárman súlyos, nyolcan pedig könnyebb sérülést szenvedtek.

A rendőrök az eljárás során a helyszíni szemle, valamint a lefolytatott helyszíni bizonyítási kísérlet adatai alapján, illetve az igazságügyi szakértői vélemények beszerzését és egyéb nyomozási cselekmények elvégzését követően gyanúsítottként hallgatták ki a járműszerelvény 52 éves vezetőjét halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

hirdetés

A szükséges eljárási cselekmények elvégzését követően a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg a Szombathelyi Járási Ügyészségnek.

(A borítókép forrása: police.hu)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés