hirdetés
Belföld

Édesanyját ölte meg a mohácsi férfi

Őrizetbe vették azt a férfit, aki a napokban Mohácson megölte idős édesanyját.

Édesanyját ölte meg a mohácsi férfi
hirdetés

Augusztus tizenharmadikán 19 óra 50 perckor egy nő tett bejelentést a rendőrségre arról, hogy mohácsi ismerőse nem jelent meg a megbeszélt találkozón, holott ilyet korábban még soha nem tett.

A rendőrök erről értesülve a nő lakcímére mentek, ahol a tűzoltók segítségével bejutottak a házba, és az egyik szobában megtalálták az idős nő holttestét – idézi fel a történteket a police.hu oldalon megjelent rendőrségi közlemény.

A helyszíni szemle során kiderült, hogy idegenkezűség okozta a nő halálát, a feltételezett elkövetőt pedig, aki a nő fia, már másnap délután kettő körül egy pécsi panzióban elfogták, és a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították. Az 50 éves férfi a gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését.

A gyanúsítottat őrizetbe vették, és emberölés miatt folytatnak büntetőeljárást ellene, a letartóztatását is kezdeményezték.

hirdetés

Az idős asszony halálát az orvosszakértői vélemény szerint az okozta, hogy tompa eszközzel ütést mértek a fejére.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés