hirdetés
Belföld

Büntetőeljárás indult a két cirkuszi elefánt sorsa miatt

Egyelőre nem sokat tudni arról, hogyan lelte halálát a két cirkuszi elefánt – Mambó és Betty –, de feltehetőleg egy augusztusi szállítás után pusztultak el, s az ügyben vizsgálat és büntetőeljárás is indult.

Büntetőeljárás indult a két cirkuszi elefánt sorsa miatt
hirdetés

A Casselly cirkuszcsalád öt elefántját két kamionnal szállították Töltéstava és Szada között augusztus 18-án úgy, hogy egy teherautóban kettő, a másikban pedig három elefánt volt. Az út pontos körülményei jelenleg nem ismertek, de az elefántok Szadán és Töltéstaván is töltöttek el időt – írja az InfoStart.hu.

A portál felidézi, hogy a német Bild számolt be először az esetről, azonban René Casselly csak nemrégiben reagált erre a közösségi oldalán, ahol azt ugyan elismerte, hogy a harminchét éves Mambo nevű, s a harmincöt éves Betty nevű állat elpusztult, de részleteket nem közölt. 

Ezután az elefántok kiképzője azt állította, vírusfertőzés végzett az elefántokkal, amelyeknek boncolását a család kegyeleti okokból nem kérte, hanem ehelyett – a magyar jogszabályokat egyébként megszegve – elásták az állatok tetemeit. 

René Casselly a Borsnak azt mondta, hogy rögtön állatorvos specialistát hívtak az elefántokhoz, amikor látták, hogy baj van, ám csak az egyik állatot sikerült megmenteni.

hirdetés

„Az állatok azonnali boncolására, ami fényt derített volna a pontos okokra, egészen egyszerűen esélyünk sem volt. Képtelenség, hogy szállítás közben megfulladtak Mambóék, járműveink az előírt szigorú szabályoknak mind megfelelnek, soha nem történt semmilyen baleset útközben”

– tette hozzá René Casselly a Borsnak nyilatkozva.

Az országban több állatvédő szervezet is összefogott annak érdekében, hogy pontosabb információkhoz jussanak, s ehhez a család közösségi oldalain megjelent bejegyzéseit is figyelték. Ezekből – a fotók alapján – arra következtetnek, hogy az elefántokat augusztus 17-én éjjel, vagy 18-án hajnalban kezdték szállítani Töltéstaváról. Emellett demonstrációkat is tartottak az állatvédők, valamint gyertyás megemlékezést is szerveztek. 

Az Agrérminisztérium közölte, hogy az illetékes magyar hatóságok haladéktalanul megkezdték az ügy kivizsgálását. Mint fogalmaztak, egy engedéllyel rendelkező állandó cirkuszmenanzsériában tartott külföldi vendégprodukció öt afrikai elefántja közül kettő elpusztult augusztus közepén, a jelenlegi információk szerint aközben, hogy itthon szállították őket. A harmadik elefántot a gyors és szakszerű állatorvosi beavatkozásnak köszönhetően meg tudták menteni.

Az állatok valószínűleg a szállítással összefüggésbe hozható baleset miatt pusztultak el, az ellátó állatorvos sem talált fertőző betegségre utaló jeleket az elefántokon. Az eljárás az Agrárminisztérium közlése szerint folyamatban van.

A Nébih „ állatvédelmi és az állati hullák megsemmisítésére vonatkozó szabályok megsértése tárgyában” indított továbbá hatósági eljárást, és felmerült az állatkínzás vétségének gyanúja is, ami miatt büntetőfeljelentést tettek.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés