hirdetés
Belföld

Bűncselekmény áldozata lett egy eltűntként keresett férfi

Őrizetbe vettek a Nógrád megyei nyomozók egy 58 éves bárnai férfit, aki a gyanú szerint olyan súlyosan bántalmazta 75 éves nevelőapját, hogy az idős férfi belehalt a sérüléseibe.

Bűncselekmény áldozata lett egy eltűntként keresett férfi
hirdetés

Január 26-án délután érkezett lakossági bejelentés a rendőrségre arról, hogy egy bárnai férfit régen láttak már, és nem lelték fel a lakóhelyén sem – írják a police.hu oldalon megjelent közleményben.

Az eltűnt személy felkutatása érdekében a rendőrök adatgyűjtésbe kezdtek, valamint meghallgatták a családtagokat és ismerősöket.

A széleskörű nyomozási cselekmények eredményeként megállapították, hogy 2020 novemberében az eltűnt férfi és a vele egy háztartásban élő nevelt fia szóváltásba keveredtek egymással, minek következtében az 58 éves férfi többször megütötte idős nevelőapját.

A gyanúsított addig folytatta a bántalmazást, míg a 75 éves férfi belehalt a sérüléseibe. A holttestet ezt követően az elkövető a ház mellett elásta, ahol január 26-án aztán a rendőrök meg is találták.

hirdetés

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az 58 éves férfival szemben.

A férfit kihallgatták, majd őrizetbe vették, s az illetékes ügyészségen előterjesztést tesznek a letartóztatásának indítványozására.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés