hirdetés
Belföld

Beismerte tettét a két idős ember meggyilkolásával gyanúsított férfi

Őrizetbe vették a férfit, aki gyanúsítotti kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett a nyomozóknak a kislángi kettős emberölés ügyében.

Beismerte tettét a két idős ember meggyilkolásával gyanúsított férfi
hirdetés

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 26 éves férfival szemben, aki a nyomozás adatai alapján március hetedikén, vasárnap hajnalban Kislángon átmászott egy Szabadság utcai ingatlan kerítésén, s oda bejutva húskészítményeket próbált ellopni a füstölőből – írják a police.hu oldalon megjelent közleményben.

Miközben a azonban a férfi lopni próbált, megzavarta őt a házban élő 81 éves nyugdíjas férfi és a vele élő 73 éves élettárs, akik megpróbálták megakadályozni, hogy az elkövető elmeneküljön a lopott füstölt hússal.

A huszonhat éves férfi egy késsel több alkalommal megszúrta a két idős embert, akik súlyos sérüléseikbe a helyszínen belehaltak. A gyilkos a holttesteket a ház udvarán lévő vízóraaknába rejtette, és faággal takarta le, majd elmenekült a helyszínről.

A rendőrök a hozzájuk beérkező bejelentést követően perceken belül a helyszínre érkeztek, majd széleskörű adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, minek eredményeképpen egy órán belül azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.

hirdetés

Az őrizetbe vett férfit gyanúsítottként hallgatták ki, illetve előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés