hirdetés
Belföld

Befejezték a vizsgálatot egy tavalyi gyilkosság ügyében

Véget ért a vizsgálat, melyet egy tavaly augusztus végén történt emberölés ügyében indítottak. Az eset során egy balatonfűzfői házban bántalmaztak olyan súlyosan egy embert, hogy belehalt sérüléseibe.

Befejezték a vizsgálatot egy tavalyi gyilkosság ügyében
hirdetés

Tavaly augusztus 22-én a délutáni órákban érkezett a rendőrségre bejelentés arról, hogy egy balatonfűzfői családi ház udvarán holtan találtak valakit. A helyszíni szemle alapján ekkor felmerült annak gyanúja, hogy az áldozat bántalmazás közben vesztette életét.

A feltételezett elkövetőt – egy bizonyos negyvenkilenc éves M. Lászlót – a rendőrök a balatonfűzfői házánál előállították, s halált okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt kihallgatták gyanúsítottként.

A police.hu oldalon megjelent közlemény szerint a férfi elmondta, hogy az eset napján a délutáni órákban a házhoz hazatérve összeveszett a szintén ott lakó sértettel, azonban ennek során elvesztette az önuralmát, és szóváltást követően többször is megütötte őt. A gyanúsítottat őrizetbe vették, s a bíróság elrendelte a letartóztatását.

A nyomozók a beszerzett adatokat figyelembe véve, a büntetőeljárás során emberöléssé minősítették a gyanúsított által elkövetett tettet, miután előzőleg halált okozó testi sértésként kezelték az esetet. A nyomozás vizsgálati szakaszában a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, az iratokat az ügyészségnek átadták.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés