hirdetés
Belföld

Befejezték a badacsonyi halálos bántalmazás ügyében a nyomozást

Befejezték a nyomozást a badacsonyi halált okozó testi sértés ügyében. Tavaly szeptemberben egy balatonfüredi borász vesztette életét egy közlekedési konfliktus során kialakult szóváltás után.

Befejezték a badacsonyi halálos bántalmazás ügyében a nyomozást
hirdetés

Tavaly a szeptember nyolcadikára virradó éjjelen Badacsonyban két szórakozó baráti társaság tagjai között szóváltás alakult ki, majd dulakodni kezdtek, aminek következtében egy férfi meghalt – idézi fel a rendőrség közleményében.

Az egyaránt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei V. János és S. Norbert gyanúsíthatóak a bűncselekmény elkövetésével. A 34 és a 29 éves férfi személyautóval próbált menekülni a helyszínről, de árakba hajtottak.

A rendőrök a két férfit elfogták, majd előállították és őrizetbe vételük mellett gyanúsítottként kihallgatták őket.

A két férfival szemben halált okozó testi sértés bűntett, S. Norbert ellen pedig további kétrendbeli súlyos testi sértés kísérlet bűntette és járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság.

hirdetés

A nyomozás vizsgálati szakaszában szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, az ügyben keletkezett iratokat pedig átadták az illetékes ügyészségnek.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés