hirdetés
Belföld

Befejezte a rendőrség a sólyi kislány megölésével kapcsolatosan indított eljárást

Befejezte a Veszprémi Rendőr-főkapitányság a sólyi emberölés miatt egy tizenhat éves fiatallal szemben folytatott eljárást, az ügyben keletkezett iratokat az illetékes ügyészségnek adták át.

Befejezte a rendőrség a sólyi kislány megölésével kapcsolatosan indított eljárást
hirdetés

A tavalyi évben, május tizennyolcadikán este tíz óra előtt tett bejelentést a rendőrségre egy súlyi édesapa arról, hogy eltűnt a kislánya, amit követően a rendőrök a társszervek bevonásával, nyomkövető kutyával és helikopterrel indultak a lány felkutatására, ám már csak a holttestét találták meg másnap hajnalban fél három körül a Séd patak medrében – idézi fel a rendőrség a honlapján megjelent közleményében.

A helyszíni szemle adatai alapján megállapították, hogy a gyermek bűncselekmény áldozata lett, s 24 órán belül a lány megölésével gyanúsítható tizenhat éves fiút is elfogták, majd előállították és gyanúsítottként kihallgatták.

A gyanúsított kihallgatása során beismerte a bűncselekmény elkövetését. A fiatalt őrizetbe vették, majd a bíróság 2018. május huszonegyedikén elrendelte a rendőrök által kezdeményezett előzetes letartóztatását.

A gyanúsítottal szemben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrök elvégezték a szükséges eljárási cselekményeket, az ügyben keletkezett iratokat pedig az illetékes ügyészségnek átadták.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés