hirdetés
Belföld

Azonnal eltiltották a sofőrt, aki kettős záróvonalat lépett át

A kettős záróvonalat átlépve kezdett előzni egy kamionvezető a 3-as főúton Szikszónál. Ezen a szakaszon korábban már több súlyos, illetve halálos kimenetelű baleset is történt.

Azonnal eltiltották a sofőrt, aki kettős záróvonalat lépett át
hirdetés

Január tizenhetedikén, csütörtökön fél kilenc körül Szikszónál a 3-as számú főúton, a Turul lejtőnél egy kamion sofőrje az előzni tilos táblát figyelmen kívül hagyva előzni kezdett egy nyerges vontatót, ráadásul átlépte a záróvonalat is – a sofőrt azonban eközben tetten érték.

A rendőrség honlapján olvasható tájékoztatás szerint az ötvenegy éves kamionvezetőt előállították a Miskolci Rendőrkapitányságra, ahol beismerte a szabálysértés elkövetését. A hatóság még aznap arról döntött elsőfokú határozatában, hogy a szabálysértésen tetten ért sofőrt három hónapra eltiltja a járművezetéstől, valamint pénzbírsággal sújtja.

Az eset kapcsán a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendőrök – a folyamatos közúti ellenőrzések során – a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben az azonnali azonnali intézkedés és hatósági eljárás elvét is alkalmazhatja a közlekedés biztonsága érdekében.


hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés