hirdetés
Belföld

Az új vírustörzs ellen a jelenlegi ismeretek szerint ugyanolyan hatékony a védőoltás

Müller Cecília azt mondta, hogy annak ellenére, hogy szenteste nem lesz kijárási tilalom, továbbra is fenn kell tartani a járványügyi készültséget, s végig kell gondolniuk az embereknek, hogy mekkora vendégséget terveznek, valamint, hogy meglátogatják-e idős, veszélyeztetett rokonaikat.

Az új vírustörzs ellen a jelenlegi ismeretek szerint ugyanolyan hatékony a védőoltás
hirdetés

Az operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján az országos tisztifőorvos elmondta, hogy azért kellett felfüggeszteni a repülőutakat, mert Londonban és környékén új vírusmutáció jelent meg, amelyhez hasonlót ráadásul még nem is láttak eddig – derül ki az InfoStart.hu cikkéből.

Müller Cecília azonban azt mondta, hogy az eddigi információk szerint az új variáns nem befolyásolja az oltóanyagok hatékonyságát – aminek ellenére az operatív törzs az óvatosság mellett döntött.

Szólt róla, hogy ma ülésezik az Európai Gyógyszerügynökség, és amennyiben az uniós engedély meglesz a Pfizer vakcinájának forgalmazásáról, úgy hazánkban is napokon belül megérkezhet az engedély, és meg lehet kezdeni a védőoltások beadását. Mivel az alkalmazási iratban leírják azt is, hogy mikor nem javasolt a szer beadása, így mindenki felelősen tud majd dönteni arról, hogy beadatja-e a vakcinát.

Az elsődleges oltóhely a Dél-Pesti Centrumkórház lesz, s az első adag vakcina 3500 ember oltására lesz elég. A második adag vakcina is megérkezhet viszont még ebben az évben.

hirdetés

Az országos tisztifőorvos figyelmeztetett arra, hogy a járvány még nem a közeljövőben ér véget, de az oltások megkezdésével egy új szakasz indul a vírus elleni védekezésben.

Hangsúlyozta azt is, hogy minél többen oltatják be magukat, annál nagyobb lesz a társadalom védettsége – 60 százalékos átoltottságtól kezdődően például már jelentősen lassulhat a járvány terjedése.

Egyéni védettség a második oltást követő első hét során alakul ki.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés