hirdetés
Belföld

Az idősotthonok lakói után a 89 év felettiek kapják meg az oltást

György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján ismertette, hogy az újabb vakcinaszállítmányokra ismét egy hetet kell várni, közben pedig a kormány mindent megtesz, hogy további vakcinákat szerezzen be.

Az idősotthonok lakói után a 89 év felettiek kapják meg az oltást
hirdetés

Amennyiben nagyobb vakcinamennyiséghez jut az ország, úgy akár egy tömeges oltási hétvégét is be lehetne iktatni, majd folytatnák az ütemezett vakcinaoltásokat a már meglévő terv szerint – írja az InfoStart.hu György István tájékoztatása alapján.

Az államtitkár közlése szerint már 90 idősotthon összesen 10 003 lakóját, illetve dolgozóját oltották be, viszont összesen 1900 bentlakásos intézményben kell lebonyolítani az oltást, és már 80 ezernél is több ember jelezte igényét az oltás iránt.

A szociális intézmények lakói után a 60 év felettiek, s első körben a 89 évnél idősebbek oltása következik. Ekkor már háziorvos adja az érintetteknek az oltást, a nagyobb praxisokat pedig oltócsapatok támogatják majd, amennyiben erre szükség van.

Az elkövetkező szakaszok kezdetét az befolyásolja elsősorban, hogy az egyes oltási csoportokban milyen ütemben haladnak a megfelelő mennyiségű vakcina beérkezésével párhuzamosan. Ezután életkori sávok szerinti időrendben folytatódik majd az oltás.

hirdetés

György István bejelentette azt is, hogy megkezdődött a felkészülés a rend- és honvédelmi dolgozók oltásának előkészítésére is, valamint külön csoportot képeznek majd a kritikus infrastruktúrákban és a közigazgatás egyes területein dolgozók.

Végül megkezdődik majd a tömeges oltás is, amelybe 151 járóbeteg-szakellátót és 4401 háziorvosi rendelőt vonnak be, és szükség esetén a szavazóköröket is igénybe veszik.

A hétvége folyamán Dunavarsányban letesztelték, hogy milyen egy háziorvosi rendelőben oltani, és a tapasztalatok pozitívak. 120 családorvos már megkapta a vakcinát, és tájékoztatást is nyújtottak nekik az oltópontok működtetésével kapcsolatban.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés