hirdetés
Belföld

Az eladó sem viselt maszkot egy pékségben, napokra bezáratták a boltot

Az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján szó esett arról is, hogy az elmúlt napon elhunytak 6 százaléka nem szenvedett semmilyen alapbetegségben.

Az eladó sem viselt maszkot egy pékségben, napokra bezáratták a boltot
hirdetés

A sajtótájékoztatón Gál Kristóf, az ORFK szóvivője ismét felhívta az emberek figyelmét arra, hogy csak munkaügyben vagy életveszély elkerülése céljából szabad éjfél és hajnali 5 óra között az utcán tartózkodni. Arról, hogy ezzel összefüggésben hány emberrel szemben intézkedtek, péntekre ígért adatokat – derül ki az InfoStart.hu cikkéből.

Gál Kristóf elmondta azt is, hogy bővül a koronavirus.gov.hu oldalon a tájékoztatás tartalma, így például már a rendőrségi intézkedésekkel kapcsolatos információ, táblázat is olvasható a nap mint nap megjelenő közleményekben.

Ismertette azt is, hogy három napra bezártak egy XVII. kerületi pékséget, melyet azért jelentettek fel, mert a kiszolgáló nem viselt maszkot, illetve ugyanilyen szankció várt hasonló helyzet miatt egy kocsmára.

Szerdán a rendőrök hetvenhat esetben léptek fel, harmincnégy alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki, és huszonegy esetben tettek feljelentést. Negyvenkét esetben a karanténszabályok megszegése miatt történt továbbá eljárás.

hirdetés

A sajtótájékoztatón Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, hogy napok óta stagnál az új fertőzöttek száma, s az elmúlt napon elhunytak közül hat százalékban voltak olyanok, akik korábban nem szenvedtek alapbetegségben.

A tisztifőorvos meglátása szerint Európa az egészségügyi ellátás határához érkezett, amit hazánk szeretne elkerülni. Ennek érdekében azonban mindenkinek meg kell tennie azt, amit a járvány terjedésének megakadályozásáért megtehet, s a boltosok, vendéglátósok szabálykövető magatartása is különösen fontos.

Megjegyezte, meg kell szüntetni azokat a csoportosulásokat, amelyek a vírus terjedését fokoznák, s a fiataloknak is nagy a felelősségük, mert noha ők talán észre sem veszik, hogy elkapták a vírust, szeretteiknek sajnos így is „hazavihetik”.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés