hirdetés
Belföld

Amszterdamban is ölt a magyar sorozatgyilkos

Két évnyi nyomozómunka után a BRFK Életvédelmi Osztályának nyomozói átadták a gyilkosságokkal kapcsolatos iratokat az illetékes ügyészségnek.

Amszterdamban is ölt a magyar sorozatgyilkos
hirdetés

2018. szeptember huszadikán egy kutyát sétáltató nő a rendőrségnek bejelentette, hogy egy holttestet talált a XV. kerületben, a Szilas-pataknál. Később ezzel az üggyel kapcsolatosan került aztán a budapesti nyomozók látókörébe a szerb-magyar állampolgárságú D. Csaba – írják a police.hu oldalon megjelent közleményben.

A rendőrök a Szilas-pataknál történt bűncselekmény helyszínén megállapították, hogy a negyvenkilenc éves férfi halálát idegenkezűség okozta, így emberölés gyanúja miatt rendeltek el nyomozást. A helyszínen tartott szemlét követően az életvédelmi nyomozók megkezdték az elkövető felkutatását, valamint szakértőket vontak be a nyomozásba.

Ennek eredményeként azonosították a gyilkosság elkövetésével megalapozottan gyanúsítható harmincnyolc éves D. Csabát, aki ellen nemzetközi és európai elfogatóparancsot adtak ki.

D. Csaba az elmúlt években több európai országban is megfordult, így a BRFK a szerb, a szlovák, az osztrák és a cseh hatóságokkal is felvette a kapcsolatot, valamint szoros együttműködésben voltak az Europollal és az Eurojusttal is.

hirdetés

Végül a cseh rendőrség 2019. március elsején éjjel egy prágai szállodában elfogta a gyanúsítottat, akit végül átadtak a magyar hatóságoknak. D. Csabát a TEK munkatársai július 18-án Rajka határátkelőnél átvették a Szlovák Lynx-kommandó munkatársaitól, aztán Budapesten átadták őt a BRFK életvédelmi nyomozóinak.

A holland államügyészség felajánlotta, hogy az Amszterdamban, 2018. július 30-án egy horvát állampolgárságú férfi ellen elkövetett gyilkossággal összefüggésben D. Csaba ellen folytatott büntetőeljárást is átadják a magyar hatóságoknak.

A nyomozók D. Csabát a budapesti és az amszterdami emberölés miatt előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés bűntett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntett, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntett, valamint közokirat-hamisítás bűntett elkövetésével gyanúsították meg, majd őrizetbe vették. A gyanúsított továbbra is letartóztatásban van.

A BRFK Életvédelmi Osztály nyomozói a keletkezett iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés